A Szent Vér-kegyhelyet bemutató kiállítás nyílt Bátán

Hazai – 2021. szeptember 11., szombat | 14:10

Az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszushoz kapcsolódva és az Ars Sacra Fesztivál keretében Báta, Magyarország eucharisztikus kegyhelye címmel a Szent Vér-kegyhely történetét bemutató kiállítás nyílt szeptember 4-én a bátai kegytemplomban.

A középkorban Magyarországon több eucharisztikus kegyhely is volt, melyek a török időkben elpusztultak. Országunkban ma már egyedülinek és rendkívülinek mondható a bátai Szent Vér-kegyhely, hiszen szorosan kapcsolódik mind az 1938-as, mind az idei eucharisztikus kongresszushoz.

A bátai kiállítás három tematikus egységből áll: ismerteti a Szent Vér-templom építését, valamint a híres bátai búcsúkat az elmúlt nyolcvan évből, végül a kegyhely megújulásáról láthatnak összeállítást a látogatók.

Megtekinthető az a vélum is, amellyel 1938-ban Pacelli bíboros az Oltáriszentséget vitte a körmenetben, illetve egy olyan miseruha, melyet 1939-től kezdve hosszú évtizedeken keresztül használtak a főpapok a Szent Vér-búcsúkon.

A szeptember 4-i megnyitó elején Kovács Szilárd Ferenc orgonaművész orgonajátékát hallhatták a jelenlévők, majd részlet hangzott el Dénes Gizella Virrasztó asszony című regényéből, a középkori eucharisztikus csodára irányítva a figyelmét.

A kiállítást Felföldi László pécsi megyéspüspök nyitotta meg.

„Eucharisztia, művészet és megújulás. Ennek itt egyszerre vagyunk most tanúi. Az Eucharisztia csodálat, de az alapcsoda kezdettől megvolt. Jézus az apostolokat erre a pillanatra, ami nekünk természetes és megszokott, három évig készítette. Számtalan csodát láttak, számtalanszor hallották Jézust. Ez történt az utolsó vacsorán – fogalmazott a főpásztor. – Ez a hitnek a csodája, amely csak akkor lesz élő és valóságos, ha érteni és látni fogjátok. Ennyit kért tőlünk, ezt a parancsot adta: Ezt cselekedjétek az én nevemben.

Ma ebből a csodából, az Eucharisztia jelenlétének csodájából él az Egyház”

– fogalmazott a főpásztor, kiemelve, hogy az eucharisztikus kongresszus nem egy történet, nem emlékezés, hanem az élet. Jobban ráirányítja a figyelmet erre a valóságra – a hit, a jelenlét, a szeretet csodájára. Ebben kell élnünk és ezt kell megélnünk.

A kiállításmegnyitót követően a megyéspüspök szentmisét mutatott be a Szent Vér-kegytemplomban.

A szentmise után pécsi orgonisták adtak koncertet a 2020-ban basilica minor rangra emelt bátai kegytemplomban.

Forrás: Pécsi Egyházmegye

Fotó: bátai Szent Vér-kegyhely Facebook-oldala; Harasztovics Arnold

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria