A szeretet magyarázza meg az egységet Istenben – Diakónusszentelés Kalocsán

KÉPGALÉRIA – klikk  a képre!

Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek beszédét teljes terjedelmében közöljük.

Az elmúlt rendszerben vált szokássá, hogy karácsonyt a szeretet ünnepének nevezték. Voltak, akik szégyellték, vagy féltek Jézus születéséhez kapcsolni, de nem akarták a fenyőfaünnep erőltetett megnevezését, ezért egyszerűen a karácsonyt a szeretet ünnepének hívták. Nem is gondolták, hogyha mélyebb és biblikus formában értelmezzük ezt a kifejezést, akkor az ünnep mélyére tapintottak. Ugyanis János evangélista levelében ezt írja: „Szeretet az Isten: aki szeretetben él, Istenben él és Isten él őbenne” (1Jn 4,16). A teológia legmélyebb valóságát fejezi ki, hiszen magára a Szentháromság titkára is utal. A szeretet ugyanis nem önmagában áll fönn, hanem mindig valakire, valamire irányul. Az Atya teljesen ismeri az isteni természet tökéletességét. Amint ezt ismeri, ez teljes és tökéletes ismeret, egyetlen szóban tökéletesen kifejezi önmagát, ez az Ige az élő isteni Szó a második isteni személy. Az Atya tökéletes képmása. Az Atya egész lényege, minden tökéletessége, az egész isteni természet megvan benne: egy lényegű az Atyával.

Az Atya végtelenül szereti, hiszen éppen az isteni végtelen tökéletesség felismerésének elragadtatott szeretetében mondja öröktől fogva az élő isteni Szót, az Igét: Fiam vagy te, én ma szültelek (Zsolt 2). A Fiú: viszonozza ezt a tökéletes isteni szeretetet. Hiszen ő is tökéletesen ismeri az Atyát és a benne is meglévő isteni tökéletességével szüntelenül átadja magát az Atyának. Kettejük szüntelen áradó szeretetéből, kölcsönös és teljes odaadásából származik a Szentlélek. Vagyis ez a maga és a kölcsönös szeretet áradás az Atya és Fiú között, ez a végtelen, élő, személyes szeretet: a Szentlélek. Örökös élet, örökös szeretet adás, örökös odaadás a Szentháromság élete. Nem rideg magába zárt fölség az Isten, hanem boldog közösség, élet, szeretet. Hárman vannak, akik gondolkodnak, akarnak, szeretnek, de kifelé csak egy gondolat, akarat, szeretet. A szeretet magyarázza meg az egységet Istenben.

Isten szeretetből teremtett, Isten végtelenül boldog önmagában, mert valójában nem önmagában van, hanem háromságban. Isten nem volt kénytelen teremteni a világot, semmi sem kényszerítette. Belső kényszerűség, boldogság igény sem, mert végtelenül boldog, de ami mégis teremtésre indította, az csak a szeretet lehet. Szeretetből teremtette a világban található összes létezőt, amelyek után mindig megállapította a Teremtés Könyve szerint: „és látta Isten, hogy jó”. Ugyanígy szeretetből teremtette az embert is és részt adott saját életéből a legmagasabb rendű földi teremtményének. Csak az ember teremtése előtt olvassuk: „alkossunk embert a mi képünkre és hasonlatosságunkra” (Ter 1,26). Az ember önmagában titok és csoda egyszerre. Titok benne az, ha egyszer Isten képére lett teremtve, hogyan tudott a bűn által elfordulni tőle. Csoda, hogy az istenképűség a bűn ellenére sok hasonlatosságot megőrzött az emberi egzisztenciában, van halhatatlan lelke, vágyódik a személyes kapcsolatra, mérlegelni tud jó és rossz között és főként vágyódik a szeretetre. Ezt az igényt beteljesíteni egyedül csak a teremtő Isten tudta az ember bűnös volta ellenére is.

A Szentírás egyik legszebb mondatában ezt mondja Jézus Nikodémusnak: „úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy mind az, aki benne hisz, el ne vesszen, hanem örökké éljen”. Ennek az odaadásnak az ünnepe karácsony, amikor a második isteni személy megtestesülését ünnepeljük. Az emberi ész fölfogni nem tudja, csak ámuldozik, hogy a végtelen Isten a törékeny emberbe megtestesült „és az Ige testté lett és közöttünk élt” (Jn 1, 14). Mily tehetetlen, gyenge az emberi elme, amikor Isten megtestesülését kutatja, az értelem és az emberi nyelv határához érkezik. Szerencsére, van az embernek az észnél nagyobb tehetsége is. Ez segítségére lehet a gondolkodó elmének. Mert nemcsak az értelem és akarat az istenképűségünknek a vonása bennük, hanem a szeretetet is. Ezért írja Szent János apostol: „mindaz, aki szeret, Istentől született és ismeri az Istent. Aki nem szeret, nem ismeri az Istent, mert Isten szeretett” (1Jn 4,7-8). Csak a szeretet oldaláról közelíthetjük meg Isten belső életének a titkát, amely a külső tettekben, a teremtésben, a megtestesülésben és a megváltásban valósul meg.

Egyik állomáshelyemen karácsonyi időben egy esti mise alkalmával egy középkorú hölgy jött be a templomba. Egészen az oltárig és megállt a betlehem előtt. Később tudtam meg erről a hölgyről, hogy tanítónő volt, de egy betegség következtében megzavarodott az értelme. A mise közben egyszer csak levetette a kabátját, a pulóverét, és én már attól tartottam, hogy valami botrány lesz a templomban, mert sajnos ilyenek is előfordulnak. Egyik idős asszonynak intettem is, hogy menjen oda. De közben ez a nő levetett ruhájával betakarta a betlehemi jászolban fekvő kis Jézust. A józan értelme már megzavarodott, de megmaradt benne az emberi szeretet. S ez volt részéről a válasz Isten szeretetére.

A karácsonyban közénk jött Jézus Krisztus várja a mi válaszunkat. A Szűzanya és Szent József után azonnal válaszoltak az egyszerű lelkek, a pásztorok később a Napkeleti Bölcsek, majd pedig az apostolok és a vértanúkká lett keresztény hívek. Így kapcsolódik karácsony bensőséges ünnepéhez egyszerre a meghittség, a szépség és a vértanúság is, amelyről karácsony másnapjának szentje, a protomártír Szent István diakónus is tanúskodik. A karácsony ünneplése liturgikusan ugyan néhány nap, de egész évre, egész életre szóló program. Az a befogadás, amiről János evangélista ír: „mindazoknak, akik befogadták, hatalmat adott, hogy Isten gyermekei legyenek” (Jn 1,1-12). Ez a befogadás nem egy-két napra szóló átmenő vendégnek adott szálláshely kell hogy legyen. Jézus azt ígérte, hogy „veletek maradok mindennap a világ végezetéig”, ezért a karácsony tartalma, célja és feladata, hogy úgy fogadjuk be Őt, hogy a szeretet tettei által velünk maradjon egész életünkben.

Forrás és fotó: Kalocsa Belvárosi Plébánia

Magyar Kurír