A szeretet otthona – Megújult a badacsonytomaji közösségi ház és ifjúsági tábor

Hazai – 2026. június 9., kedd | 9:01

Június 4-én Udvardy György veszprémi érsek megáldotta a badacsonytomaji plébániához tartozó, teljes körűen felújított közösségi házat, gyermek- és ifjúsági tábort. A megújult létesítmény a jövőben még magasabb színvonalon fogadhatja az ide érkező gyerekeket, fiatalokat, zarándokcsoportokat és közösségeket.

Az ünnepségen a főpásztor hálaadó szavakkal köszönte meg mindazok munkáját, akik hozzájárultak a fejlesztés megvalósulásához. Mint mondta: nem csupán egy közösségi ház felújítását ünnepeljük, hanem azt a lehetőséget is, hogy az ideérkezők hitükben, emberségükben és közösségi életükben is növekedhessenek. Ezért adunk hálát az Úristennek és mindazoknak, akik részt vettek ebben a munkában.

Udvardy György külön köszönetet mondott a kivitelezőknek, a Veszprémi Főegyházmegye munkatársainak, a fejlesztésben közreműködő szakembereknek, valamint a plébániai közösségnek.

Hangsúlyozta, hogy az elmúlt évek során számos visszatérő közösség, iskola és egyházi csoport talált otthonra a badacsonytomaji táborban, amely így nemcsak a helyi közösséget, hanem az egyház egészét szolgálja.

Az épület megáldásakor a veszprémi érsek arra kérte a jelenlévőket, hogy a ház a szeretet otthona legyen, ahol a gyermekek és fiatalok Krisztus közelségét tapasztalhatják meg.

A főpásztor hangsúlyozta: az egyház egyik legfontosabb küldetése az evangélium hirdetése, amelynek kiemelkedő eszköze a nevelés szolgálata. A gyerekek, fiatalok nemcsak az iskolákban, hanem a közösségi programok, táborok, kirándulások és közös élmények során is találkozhatnak az evangéliummal. Ezért fontos, hogy olyan helyeket hozzunk létre és tartsunk fenn, ahol a hit, a közösség és a teremtett világ szépsége egyszerre tudja formálni őket – mondta.

A főpásztor kiemelte, hogy a badacsonytomaji szálláshely hosszú évek óta szolgálja a fiatalokat és a közösségeket, a mostani fejlesztés pedig lehetővé teszi, hogy az épület egész évben fogadhasson a vendégeket.

Hozzátette: a Veszprémi Főegyházmegye célja olyan, egymással együttműködő táborhelyhálózat kialakítása, amely különböző korosztályok és közösségek igényeit is képes kiszolgálni.

A fejlesztés az Aktív Magyarország Program támogatásával, valamint a Veszprémi Főegyházmegye hozzájárulásával valósult meg.

A felújítás során megújultak a hálótermek, a közösségi konyha, a vizesblokkok, a közösségi terek és az apartmanok. Korszerűsítették az épület energetikai rendszerét, új nyílászárókat, árnyékolókat és klímaberendezéseket építettek be, valamint új bútorok és eszközök is érkeztek.

A Badacsony lábánál, a Balatontól néhány percnyi sétára található tábor egyidejűleg hetven fő fogadására alkalmas. Elhelyezkedésének köszönhetően könnyen megközelíthető; közel található az országos kéktúra útvonalához és a térség számos turisztikai látványosságához. A megújult közösségi ház, gyermek- és ifjúsági tábor a jövőben is fontos helyszíne lehet a hitben, közösségben és emberi kapcsolatokban való növekedésnek, valamint a Veszprémi Főegyházmegye evangelizációs és nevelési küldetésének.

Foglalással kapcsolatban az érdeklődéseket György Adrienn várja a pasztoralis2@veszpremiersekseg.hu címen.

Forrás és fotó: Veszprémi Főegyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria