A gyerekek fantasztikus tanárok – Egy német önkéntes élményei Tarnabodon

Hazai – 2020. május 14., csütörtök | 12:45

Nyolc hónapot töltött Tarnabodon Lujza Lippert a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és az Európai Szolidaritási Testület nemzetközi önkéntes programjában. A koronavírus-járvány miatt haza kellett utaznia Németországba, de a gyerekektől úgy búcsúzott: amint lehet, visszatér hozzájuk, és folytatja önkéntes szolgálatát. A Magyarországon szerzett élményeiről szóló írását közöljük az alábbiakban.

Már akkor is, mikor még iskolába jártam, és arról töprengtem, vajon hogy folytatódik az életem az iskola befejezése után, az volt az álmom, hogy egy évet külföldön töltsek, más embereknek segítsek, miközben tapasztalatokat gyűjthetek. Némi keresgélés után rábukkantam az Európai Szolidaritási Testületre (ESK). Így lehetőség nyílt számomra, hogy 2019 szeptemberében Magyarországra utazzak. Az volt a célom, hogy július végéig önkéntes szolgálatot teljesítsek a kis Tarnabod nevű faluban, és nagy várakozásokkal egyszerűen elindultam.

A legizgalmasabb az egészben az volt, hogy egy olyan országban élhetek, amelynek a nyelvét egyáltalán nem ismerem. Persze arra gondoltam, hogy biztosan tud valaki angolul, úgyhogy nem nagyon izgatott a nyelvismeret hiánya. De Tarnabodra érkezésem után ez az elképzelésem nem igazolódott be. Be kell valljam, ez a tény eleinte sokkolt, és természetesen nagyon megnehezítette a kommunikációt.

Eleinte csak a testbeszéd állt rendelkezésre és az internet segítsége, de meg kell mondjam, nagyon hamar javult a helyzet! Egyre könnyebben ment, hogy új szavakat fogjak fel és ismételjek. Így lassacskán sok mindent megértek. A beszéd természetesen jóval nehezebb, de a végén már ki tudtam magam fejezni.

Végül is tehát nagyon örülök, hogy egy kizárólag csak magyarul tudó környezetben voltam. Ma messze nem értenék meg annyit magyarul, ha mindenki beszélt volna angolul.

Amikor megérkeztem Tarnabodra, nagy szeretettel fogadtak és köszöntöttek. Mindjárt nagyon sokan megöleltek, ez nagyon nagy biztonságot adott. Munkám középpontjában a gyerekek voltak: naponta különféle intézményekben dolgoztam, nyolcadik osztályosig bezárólag mindenféle korcsoportba tartozó gyereket gondoztam.

Mindig élveztem a munkát, mert számomra nagyon izgalmas volt a Magyarország és származási országom, Németország közötti különbségeket megfigyelni, átélni és mindehhez hozzászokni.

A gyerekek közül többen a kezdet kezdetétől bíztak bennem, már az első nap barátság-karkötőt ajándékoztak nekem, vagy egyszerűen csak újra és újra türelmesen próbáltak magyarul tanítani – mindezt annak ellenére, hogy alig ismertek. A gyerekek kifejezetten fantasztikus tanárok :-) !

Mélyen megmaradt bennem az egyik mozzanat: az óvodában az egyik gyerek rajzolt egy képet, és megkérdezett, hogy rá tudnám-e festeni az ő jelét, hogy később is tudni lehessen, hogy ez a kép az övé. Megnevezte a jelet, de én nem ismertem ezt a szót. Akkor kézen fogott, és a szekrényéhez vezetett, amin rajta volt a jele. Még többször kimondta a „masni” szót (ez volt a jele), míg végül meg tudtam jegyezni.

Máig elbűvöl, hogy ez a kis óvodás fiatal kora ellenére megtalálta a módját, hogy elmagyarázzon nekem dolgokat.

Nagyon jó volt a sok kirándulás, program, cirkuszba, síelni, koncertre lehetett menni. Mindez nem csak a gyerekek számára volt nagyszerű élmény. Lehetőségem nyílt, hogy megismerjem Magyarországot, az embereket, a kultúrát; nagy előnye ez az ilyen önkéntes szolgálatnak.

Természetesen akadt számomra több megdöbbentő vagy ijesztő momentum is. Ezek közé tartozik először is az, hogy milyen körülmények között élnek az emberek, milyen szegények, milyen alacsony a képzettségük.

Eleinte hihetetlenül nehéz volt ez számomra, mert fel nem tudtam fogni, amit láttam. Nem tudnám elképzelni, hogy az életem adományoktól függjön és segítség nélkül ne tudjam megoldani a hétköznapjaimat.

A Tarnabodon eltöltött idő után csak azt mondhatom, hogy megtanultam megbecsülni a németországi életemet. Ezért nagyon-nagyon hálás vagyok, mert így sok mindent másként látok és érzékelek. Továbbra is hálás vagyok, hogy külföldön tartózkodásom alatt ennyi mindent tanulhattam. Nem könyvből, vagy elméletben, mint az iskolában, hanem sokkal inkább élményekből és egy, a számomra egészen más világban szerzett tapasztalatokból. Ezt nagyra értékelem.

Márciusban a koronavírus miatt sajnos bezárták az iskolákat, és az iskolák mellett ez szinte az élet minden területét érintette. Nem akartam elmenni, mert nem akartam ilyen egyszerűen magam mögött hagyni a Magyarországon töltött csodálatos időszakot.

De mivel több hét után sem látszott a helyzet javulása, nehéz szívvel és a kiküldő szervezet ajánlására mégis rászántam magam a hazamenetelre és az önkéntes szolgálat megszakítására.

Ez a döntés egyáltalán nem volt egyszerű számomra, mivel annyira örültem a külföldön eltölthető évnek, és annyira sok jót élhettem át. Mindennek ellenére nagyon hálás vagyok, hogy mégiscsak nyolc hónapot tölthettem Tarnabodon. Ez alatt az idő alatt sok olyan tapasztalatot gyűjtöttem, melyek egész életemre elkísérnek. Közelebbről megismertem egy másik országot és egy másik kultúrát, és nagyon jól éreztem magam. Semmiképp sem bánom, hogy az ESK mellett döntöttem, és mindenkinek ajánlom, hogy használja ki, ha ilyen lehetősége adódik.

Forrás és fotó: Magyar Máltai Szeretetszolgálat

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria