„A végén még bebeszéled nekem, hogy szívesen dolgozol” – Kerítésfestés a „72 óra” keretében

„Mi az, hogy szívesen! Csak azt mondd meg, miért ne csinálnám szívesen? Azt hiszed, mindennap meszelhetek kerítést? Ez persze mindjárt más színben tüntette fel a dolgot…” – Tom Sawyer-i élményben volt része a három cserkészőrsnek, akik a plébániájukhoz tartozó idősotthon kerítésének festésére és az épület előkertjének rendezésére vállalkoztak. „Minden munka, amit meg kell tenni, és minden szórakozás, amit önként vállal az ember” – és együtt, tehetjük hozzá ahhoz, amit Tom Sawyer, valamint most Robert Baden-Powell barátai átélhettek kerítésfestés közben.

A Jézus Szíve-plébánián működő Szent Bernát cserkészcsapat 5 korosztályban 12 aktív őrssel működik. Nagy múltra tekinthet vissza a csapat.  A Baross Gábor-telepen Arató Miklós Orbán 1963-tól 1990-ig tartó plébánossága idején, cserkészvezetői múltját felelevenítve foglalkozott gyerekekkel, korosztályonkénti közösségeket hozott létre a cserkészet mintájára a templomba járó családok gyerekeiből. Az őt plébánosként követő Marczis Ferenc atya folytatta a közösségépítést; a rendszerváltáskor lehetőség nyílt a cserkészet újragondolására, és ma már közel 120 tagot számlál a csapat.

Idén az önkéntesek maguk választhatták ki az elvégzendő feladatot. A Baross-telepi cserkészek már évek óta bekapcsolódnak a „72 óra” akcióba. Nekik öröm volt, hogy most a saját környezetükben vállalhatnak feladatot. A plébániához tartozó idősotthon jobb időket is látott kerítését és előkertjét, valamint a plébánia kertjét tették szebbé.

Érkeztünkkor már folyt mindkét helyszínen a munka. Az egyik őrs csiszolópapírral és drótkefével rozsdátlanította a kerítést, a másik az előkert földjéből szedte ki a köveket, szemetet, míg a fiúk a kitisztított ágyásba talicskázták a friss földet. A rózsák fellélegezhettek.

A cserkészeknek is otthont nyújtó plébánia kertjében is volt munka bőven. Az évek során a hátsó kerítés mentén felhalmozódott a gallyhulladék, a levágott fű. „Panaszkodott a szomszéd” – mondta Bakos Zsolt plébános. Valóban rontotta az amúgy a közösségeknek ideálisan kialakított kert összhangját. Az egyik oldalon hatalmas fedett csűrt épített az előző plébános, Mazgon Gábor, ahol nemcsak leülni lehet, de a focikapu tanúsága szerint focizni is. A másik oldalon hinta, mászóka homokozó a kisebbeknek, hátul nagy füves tér árnyékot adó diófával és tűzrakóhely, épített ülőkékkel.

A titokzatos elnevezésű „ÜLDU” raj három őrse, a fiúkat összefogó Lajhár, valamint a kisebb és nagyobb lányok őrsei, az Áfonya és a Gránátalma tagjai dolgoznak ezen a napfényes októberi szombaton a „72 óra” keretében. „Szuper, hogy itt vagyunk a szomszédban” – mondja Meyer Réka Margit. „Harmadik alkalommal kapcsolódunk az akcióhoz, megszerettük. A táborainknak köszönhetően nem áll távol tőlünk a fizikai munka. A gyerekek szeretik, ha alkotunk valamit. A szülők pedig nagyon hálásak, hogy ilyen létezik, hogy önkénteskedünk. Most sem kellett senkit rábeszélni a részvételre. Addig maradunk, amíg kész nem leszünk. A terv az, hogy a végén együtt megyünk az esti misére.”

A fiúk a pihenő alatt elmesélik, tavaly egy óvoda udvarán szedték össze a leveleket. „Egy hét múlva ugyanúgy nézett ki” – mondja egyikük. Most azonban más a helyzet, munkájuk eredményét sokáig, nap mint nap látni fogják, ők és minden járókelő. A templom szomszédságában álló idősotthon kerítése a főutcára néz ugyanis, a plébániakert pedig az ő otthonuk is.

Nehéz volt a munka, a földtalicskázás és a csiszolás is, erről tanúskodnak a kezeken látható sebek. Arról megoszlottak a vélemények, szoktak-e otthon hasonló munkát végezni. Az egyik apuka szerint itt a motiváló erő a közösség, de Réka szerint a gyerekeken nyomot hagy a munka, a táborok után láthatóan talpra esettebbek.

És hogy mi a történet tanulsága? Nézzük meg mi is, nem kell-e lefesteni a plébániánk kerítését; és ha nem, vagy régen olvastunk Mark Twaint, a Tom Sawyer kalandjait mindenképpen vegyük elő.

Fotó: Lambert Attila

Trauttwein Éva/Magyar Kurír