A Veszprémi Főegyházmegye papjainak zarándoklata

Hazai – 2021. október 31., vasárnap | 16:38

Udvardy György érsek október 27–28-án zarándoklatra hívta az egyházmegye lelkipásztorait, hogy e két napban más minőségben élhessék meg a papi közösséget, szolgálatot; együtt imádkozzanak hivatásokért, a családokért, fiatalokért, gyermekekért, idősekért, az egyedülállókért, magányosokért, betegekért és saját szolgálatukért. A zarándokok a Pécsi Egyházmegye különleges helyeivel ismerkedhettek meg.

Az első nap délelőttjén Bátára látogattak a Veszprémi Főegyházmegye lelkipásztorai. A Szent Vér-bazilikánál Sümegi József állandó diakónus, a kegyhely őre harangszóval fogadta az imádsággal érkező papokat és a főpásztort.

A Szent Vér-litánia közös elimádkozása után koncelebrált szentmisét mutattak be, melynek szónoka Márfi Gyula nyugalmazott veszprémi érsek volt.

A megújult bátai Szent Vér-kegytemplom és a kegyhely megtekintése után Pécsre indultak a Veszprémi Főegyházmegye lelkipásztorai, ahol Felföldi László pécsi megyéspüspök fogadta őket.

A zarándoklat második napján Pécsett, a Havas Boldogasszony-kápolnában Máger Róbert püspöki irodaigazgató, majd a máriagyűdi kegyhelyen Keresztes Andor plébános várta a Veszprémi Főegyházmegye papjait.

A kápolna és a kegyhely történetének megismerése után együtt járták és imádkozták végig a rózsafüzér-utat, majd Felföldi László püspök főcelebrálásával mutatták be a zarándoklatot záró szentmiseáldozatot.

*

A zarándoklat után Csonka Nándor tapolcai esperes, plébános Előremutató visszatekintés – egy zarándoklat margójára címmel fogalmazta meg gondolatait.

„Az ember egyik legszebb képessége, hogy úton van. Ezen képességéhez kapcsolódik az az akarat, hogy célba is szeretne érni. Az ember végső célja az Istenben elérendő boldogság, újra közösségben lenni az Atyával, az elveszített Édenkert harmóniája. A hívő ember ezt az úton való létet éli, és zarándokként egyre közelebb akar jutni kitűzött célja felé.

Érsek atya meghívására és vezetésével közösen útra indultunk főegyházmegyénk paptestvéreivel együtt, amelynek elérendő első állomása Báta volt. Báta Magyarország egyik legősibb kegyhelye, ahol a szemlélődő zarándok megrendülve borul le Krisztus misztériuma előtt.

Az Oltáriszentségben valóságosan jelen levő Krisztus ezen a helyen rendkívüli módon is engedte láttatni önmagát. Bárányként. Vérrel áztatottan, teljesen kiszolgáltatottan, ég és föld között megfeszítetten, hogy karjai átöleljék a megváltásra szoruló világot.

Hogy szó nélkül is halljuk az Ő hívását: gyere, törékeny gyermek, add át terhedet, és én felüdítelek, pihenj meg nálam, bennem pihenj meg…!

Zarándokutunk második állomása Máriagyűd. Jézus édesanyjához, Máriához érkeztünk meg. A találkozásból vezetés lett… Mária kézen fogott bennünket, hogy lépésről lépésre egyre közelebb kerüljünk Szent Fia misztériumához. Lépcsőkön haladtunk egyre feljebb a Piétához.

Mennyi tanítás, mennyi szimbólum. Lélegzetünk az imádság lett, az Angyali üdvözlet: Üdvözlégy Mária… áldott vagy te az asszonyok között… imádkozzál érettünk… és szívünket felemelte újra a szemlélődésre.

Kétnapos zarándoklatunk előremutató képei: kíváncsi várakozás, közösen eltöltött idő, jókedv és derű, összeszedettség és mély áhítat, figyelmes beszélgetések, asztalközösség a kenyértörés egységében, élményeken átívelő megvalósítandó tettek… Köszönet Érsek atyának és mindazoknak, akik segítették zarándoklatunkat.”

Forrás és fotó: Veszprémi Főegyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria