Adj időt magadnak, hogy Isten jobbá tegyen – Dolgozói lelkinapot tartottak Veszprémben

Hazai – 2021. április 1., csütörtök | 13:41

Dolgozói lelkinapot tartottak nagykedden, március 30-án a Veszprémi Főegyházmegye Érseki Hivatalában. A munkatársak nem a hagyományos módon, hanem a saját munkaállomásuk előtt, számítógép segítségével, online vettek részt a közösségi alkalmon.

A veszprémi várban található irodákban a munkatársak a számítógépek előtt ülve virtuálisan kapcsolódtak össze; egy-egy gyertya lángja is segítette őket az elmélyülésben.

A lelkinap nyitásaként Udvardy György érsek köszöntötte munkatársait, hangsúlyozta számukra, hogy bár egy hivatalt üzemeltetnek, valójában az Egyházat éltetik, ezért a szakmai kompetencia mellett fontos a lelki elkötelezettség is. A főpásztor Loyolai Szent Ignác – a lelkigyakorlatozók védőszentje – gondolatával kívánt nekik igazi lelki elmélyülést.

Azt kérte a munkatársaktól, hogy próbálják meg befogadni a hallottakat, és hogy ne az előadásra koncentráljanak elsősorban – mi fog vajon elhangzani –, hanem arra, ami számukra fontos. „Az számít, mi az, ami megérintett. Adj időt önmagadnak, hogy Istennek a jósága jobbá tegyen téged” – fogalmazott Udvardy György.

Az első elmélkedést Szabó János gazdasági helynök tartotta, aki a jól ismert „legyetek jók, ha tudtok” szállóige nyomán fejtette ki nagyböjti gondolatait. Bátorította a munkatársakat, hogy tegyék félre napi teendőiket, teremtsenek csendet maguk körül és magukban, és szenteljenek időt annak, aki ugyancsak időt és talentumot adott a számukra, hogy Érte dolgozzanak. Számba vette a legfontosabb teendőket ehhez: elengedni gyengeségeinket, hibáinkat, bűneinket, és a »kellene« bizonytalansága helyett az »igen« határozottságát és az engedelmességet, az együttműködést választani Isten akaratával.

Tornavölgyi Krisztián irodaigazgató Jacques Philippe Tanulj meg imádkozni, és megtanulsz szeretni című könyvéből indult ki elmélkedése során. Művében a szerző néhány nagyon egyszerű és mindenki számára hozzáférhető útmutatást kínál, ezek kapcsán az előadó főként a személyes ima fontosságáról beszélt, amely a legtöbb ember számára okoz nehézséget.

Az elmélkedéseket közös imádság követte.

Befejezésül kis csoportokban a vár melletti Benedek-hegyre vezető úton immár a szabadban imádkozták el a keresztutat az érsekségi dolgozók.

Forrás: és fotó: Veszprémi Főegyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria