Adventi lelkigyakorlatot tartott Zalaegerszegen Székely János püspök

Hazai – 2018. december 6., csütörtök | 12:40

A zalaegerszegi Mária Magdolna-templomban tartott adventi lelkigyakorlatot Székely János szombathelyi megyéspüspök november 30-tól december 2-ig.

Az első elmélkedésben, november 30-án Székely János feltette a kérdést: Az adventben tele vannak az utcák világítással, az üzletek árukkal, sok a külső csillogás, de vajon csillog-e az emberek szíve? Ragyognak-e a családjaink? Lesz-e igazi ünnepünk? Igazi ünnepe csak azoknak a családoknak lesz, akiknek a szíve ragyog. Akik túllátnak a horizonton, akik meglátják az ünnep igazi lényegét. Karácsony nem az ajándékok ünnepe, nem az emberi léptékkel mért szeretet ünnepe. Karácsony Isten szeretetének ünnepe, aki úgy szerette a világot, hogy egyszülött fiát adta érte, hogy magához ölelje a Földet, betöltse a szívünket. Igazi ünnepe annak van, aki ezt a nagy ajándékot meglátja.

A hajnali szentmiséken három személy vezeti a híveket a karácsony felé vezető úton: Izajás, Keresztelő Szent János és a Szűzanya. Az első napon a megyéspüspök Izajás prófétát állította a hívek elé, mint aki a hit és a remény embere volt, az Ószövetség evangelistája, aki segít, hogy túllássunk a horizonton. Izajás előre látta a Messiást, erről prédikált, ezt hirdette. Az igaz hit védelmezője volt. Megvan-e bennünk a hit, hol van az életünk súlypontja? Sokan vannak, akik azt mondják, hiszek a túlvilágban, mégis olyan dolgokért küzdenek, amik e világiak. Túl tudunk látni a horizonton? Keresztény hitünk arra tanít, hogy ez a világ Isten teremténye: nem volt mindig, és nem is lesz mindig. Ez egy mulandó világ. Istent nem érdeklik a házak, az autók, a technikai csodák, mert nem ez az életünk lényege. Az marad meg, amit ajándékká, szeretetté tettünk, az önzetlen jótetteink. Az tud belépni Isten világába halála után, aki itt a Földön megtanult szeretni, ajándékká tette magát.

A második elmélkedésben, december 1-jén Keresztelő Szent János alakját idézte fel a főpásztor, aki az útkészítés, a bűnbánattartás prófétája a Bibliában. János példáját követve nekünk is utat kell készítenünk a Messiásnak: a szívünkben, a családunkban, bűnbánatot tartani, elhordani az akadályokat. Sokan nem szeretnek a bűnbánatról hallani, tehernek érzik. A mai nyugati világ gyakran tagadja a bűnt, azt mondja, nem létezik. De ahogy tagadja a nyugati világ a rosszat, lassan elveszíti a jót. Ha az ember tagadja a rosszat, akkor egy idő múlva miden összekeveredik: lehetetlenné válik az út a rosszból a jóba, az újjászületés, a megtisztulás.

Ha az ember tudja, hogy van bocsánat, akkor nincs hiába a bánat. Akkor a bűneinkre van gyógyulás, van belőlük kiút. Van Üdvözítő, aki felemel, van Atyai ház, amely hazavár, a Mennyei Atya, aki kitárt karokkal vár haza. Amikor az Egyház bűnbánatról beszél, akkor ez nem keserű üzenetet jelent, hanem örömhír: a bűneinkből van kiút, van Üdvözítő.

Az ember küszködik a bűneivel. A Biblia tele van a bűnbocsánat iránti vágyakozással és az irgalom, a bűnbocsánat meghirdetésének örömhírével – erről szól az evangélium. Ennek jele, hogy Jézus egy asztalhoz ül a vámosokkal, a bűnösökkel, az utolsókkal. Az Egyház arra hív, hogy őszintén nézzünk szembe életünk sebeivel. Amíg valaki a sebeit takargatja, azok addig gennyesednek, nem gyógyulnak. Ha valaki feltárja, Isten fényébe felemeli őket, akkor begyógyulnak. Lelki életünk egyik első fontos jele, hogy felismerjük életünk sötétségeit. Ha felismerem Isten fényeit, akkor az első dolog, amit meglátok, az a magam életének sötétsége. Ha szembenézek ezzel, engedem, hogy Isten gyógyítson – mondta Székely János.

A harmadik alkalommal, december 2-án, a vasárnapi elmélkedésben Székely János a Szűzanya példájáról beszélt. Mária emberileg semmi rendkívülit nem hajtott végre. De mégis a leghatalmasabbat cselekedte: egész lényével igent mondott az embernek. Isten évszázadokig kopogtatott az emberiség ajtaján, várva, hogy lesz-e valaki, aki egész szívével igent mond neki. Ezt tette Mária, aki az igent mondás asszonya.

A püspök az igent két szempontból igyekezett megvilágítani elmélkedésében. Egyrészt a házastársi igen felől: a házasság egy nagy igennel, egy nagy döntéssel kezdődik. Ahhoz hasonló, mint amikor két ember egy hófehér papírt aláír: nem tudják, mi vár rájuk közös életük során. Nagy elszántság ez, nagy odaadást kíván – mondta a főpásztor, majd hozzátette: a házastársi igen nemcsak a másik embernek szól, hanem Istennek is. Mária igenje arra tanít, hogy kimondjuk életünk nagy igenjeit, de ezt a nagy igent nap mint nap kicsi igenekké kell alakítanunk.

Emellett a Szűzanya igenje megtanít minket úgy szenvedni, ahogy ő szenvedett. Aki a keresztje miatt sokat panaszkodik, igyekszik a keresztjeit ledobni, de az igazi keresztjeinktől nem tudunk megszabadulni. Ha tudjuk a kereszteket bátran, emelt fővel hordozni, magunkhoz ölelni, akkor életünk terhei átalakulnak: Krisztushoz tesznek minket hasonlóvá, tartást adnak nekünk – zárta lelkigyakorlatos elmélkedését Székely János.

Forrás és fotó: Szombathelyi Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria