Ajándéklistánkra írjuk fel a szeretetet! – Megnyílt az Adventi Udvar Székesfehérváron

Hazai – 2017. december 3., vasárnap | 13:28

Advent első vasárnapja előtti szombaton, december 2-án ismét megnyílt a székesfehérvári püspöki palota kertjében az Adventi Udvar, hogy csendes, békés, imádságos légkörben készülhessenek a város lakói karácsony szent ünnepére.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Délelőtt tíz órától a látogatókat kézműves és jótékonysági vásár várta. A négy órakor kezdődő hagyományos gyertyagyújtáson Spányi Antal megyéspüspök gondolatai és az érdi katolikus iskolások gyermekműsora igazi adventi hangulatot hozott az udvarba látogatók szívébe.

Az Adventi Udvar nemcsak pompás díszítettségével teremt évről évre karácsonyváró hangulatot, hanem lelki programjaival is. Az első adventi gyertyagyújtásra az érdi Marianum Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola diákjai egy karácsonyi történettel készültek. A Melyiket a kilenc közül? című színdarab Jézus Krisztus születését idézte fel, és azt a minden nehézségen túlmutató szeretetet, amelyre az Isten Fia tanított bennünket. „A gyerekek szívhez szóló, mélyen átélt játéka ma arra is felhívta a figyelmünket, hogy a szeretet az, ami minden pénznél többet ér” – köszönte meg az iskolások műsorát Ugrits Tamás pasztorális helynök, majd felolvasta advent első vasárnapjának evangéliumát.

Spányi Antal megyéspüspök adventi gondolatai a keresztény készületről szóltak. „Elérkezett az advent, az évnek az az időszaka, amit kicsik és nagyok, a családok a leginkább várnak. Amikor ránk köszönt az adventi idő, tudjuk, az emberek szívét eltölti a szeretet, a világ egy kicsit elcsöndesedik, egy kicsit mélyebben gondolkodik, mélyebben érez. Várakozunk, mert Isten megígérte, hogy eljön hozzánk, várakozunk, hogy beteljesítse ígéretét, hogy találkozni fogunk vele itt, a földön, szívünk és lelkünk mélyében. Kitárt szívünkbe meghívjuk az Urat, hogy lakjon nálunk, lakjon velünk. Várakozunk, hogy egyszer majd számot vetve életünkről, tőle bocsánatot kérjünk gyengeségeinkért, és bőséges és sokszoros áldást kapjunk minden szeretetünkért. A hívő emberek mindezt nagyon jól tudják. Összegyűlnek az adventi koszorú körül, imádkoznak és az adventi hajnalokon a templomokba mennek roráte misékre, keresve Istent és azt az embert, akit Isten küld hozzánk.”

A főpásztor arról is beszélt, hogy a világ a maga útját járva kínálja portékáját a boltokban, már jóval advent előtt. A reklámok özöne ösztönöz arra, hogy minél többet vásároljunk, pedig Jézus nem kérte, hogy születésére vásárlással készüljünk. „Az ember várakozik Istenre, várakozik a szeretetre, mert szívében sok hely van, amit szeretne betölteni. Ebben a szent időben azt kívánom, hogy mindannyian találjunk csendet napról napra, amelyben végig tudjuk gondolni mi mindenre vágyakozunk, miről gondoljuk azt, hogy boldogabbá tesz bennünket. Írjunk egy listát arról, mire van valóban szükségünk és nézzük meg, szerepel-e rajta a vágy, hogy békességben, szeretetben, hitben és reményben tudjunk élni. Hogy ezek ott legyenek a szívünkben, a kapcsolatainkban, családjainkban, életünkben” – fogalmazott a megyéspüspök, majd azt kérte a jelenlevőktől, hogy az idei adventben belső elcsendesedésük mellett, a közös családi imákkal, énekléssel, közös gondolkodással készüljenek az Úr érkezésére. „Vezessen bennünket, mint a három napkeleti bölcset az égi csillag és Isten Szentlelke, hogy a mostani várakozásunk lélekben és szívben gazdagabbá, békésebbé tegye életünket, amely az Istentől kapott szeretetben váljon mind teljesebbé!”

A főpásztor az első adventi gyertyagyújtás alkalmával megáldotta a családok adventi gyertyáit, amelyeket a püspökség munkatársai osztottak szét a jelenlevők között. „Legyen ez a kis gyertya az adventi várakozás fénye, hogy hittel forduljunk a Megváltó születése felé” – mondta a főpásztor, majd az ünnepség a végén megáldotta a családok által hozott koszorúkat is.

A székesfehérvári püspökség Adventi Udvara a betlehemi jelenettel, a királyokkal, a pásztorokkal, a jászollal, Máriával, Józseffel és a kis Jézussal azt a célt szolgálja, hogy a betérők figyelmét karácsony lényegére irányítsák. Az imádságos gyertyagyújtások, a színvonalas vásárok, a jótékonysági akciók, az ajándékba kapott ünnepi gondolatok karácsony igazi üzenetét közvetítik: Isten végtelen szeretetével eljött a Földre, hogy békét és örömet hozzon az emberiségnek.

Forrás és fotó: Székesfehérvári Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria