Akolitusokat avattak a Pécsi Egyházmegyében

Hazai – 2019. december 12., csütörtök | 12:40

Udvardy György veszprémi érsek, pécsi apostoli kormányzó négy új akolitust avatott a szekszárdi belvárosi templomban december 8-án, advent második vasárnapján. Ugyanezen a szentmisén vették át megbízólevelüket a kórházlelkészség új önkéntesei.

Asztalos Gábor, Kovács Tibor, László Péter és Priskin Zsolt állandódiakónus-jelöltek a szertartás révén az Eucharisztia rendkívüli szolgálóivá váltak, így szükség esetén a szentmiséken való áldoztatást, valamint a szent edények purifikálását (elöblítését, megtörlését) is végezhetik, emellett elvihetik az Oltáriszentséget a betegek és az idősek részére kórházakba, idősek otthonába. Új feladataikkal meghívást kaptak arra, hogy új módon is szolgálhassák a közösséget – többek között ennek a fontosságát emelte ki a szentmisén a főpásztor.

Udvardy György homíliájában Isten közelségét és jelenlétét is hangsúlyozta. „A mai szentírási szakasz (Mt 3,1–12) üzenete az, hogy várjuk az emberhez közelítő és az embert szolgáló Úr érkezését, az Istenét, aki szolgálni akar minket. Sokszor megfogalmazódik bennünk a vágy, miszerint jó lenne közelebb kerülni Istenhez, felfedezni az Ő akaratát a saját életünkben, és eszerint cselekedni. Ugyanakkor ebben a vágyban megjelenik egy kettősség. Egyrészről az Úr jelenlétét szeretnénk megélni, ami egy rendkívüli, ünnepi, minden kétséget kizáró esemény. Másrészről pedig egyszerűen, a hétköznapjainkban szeretnénk megtapasztalni Isten közelségét; a döntéseinkben, kapcsolatainkban, küzdelmeinkben, bukásainkban, hogy erőt adjon. Tehát egyszer az ünnepélyesen érkező Istent keressük, máskor azt, amelyik a mindennapjainkban jelenik meg.”

Az érsek hozzátette, Isten mindig és mindenkor jelen van, nem csupán az ünnepi alkalmakkor vagy a hétköznapokban. Ezt követően a négy akolitushoz fordult, és arra kérte őket, legyenek jelen maguk is az emberek életében, hozzák közel Istent a közösségükhöz, ahogy azt Keresztelő Szent János tette.

Ugyanezen a szentmisén vette át a főpásztortól megbízólevelét az a 25 kórházlelkészségi önkéntes, akik pasztorális tevékenységükkel már most is segítséget nyújtanak a betegek számára valamelyik kórházban.

A kórházlelkészséggel egy 24 órában hívható telefonszámon (06-30/70-20-133) vagy e-mail (korhazlelkeszseg@pecs.egyhazmegye.hu) útján lehet kapcsolatba lépni.

Forrás: Pécsi Egyházmegye

Fotó: Vermes Nikolett

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria