Állandóság és változás – Félévzáró előadás a pécsi Szabadegyetemen

Hazai – 2017. december 15., péntek | 17:02

December 13-án tartotta félévzáró előadását a Pécsi Egyházmegye Szabadegyeteme a Magtár Látogatóközpontban. Az eseményen Udvardy György pécsi megyéspüspök és Török Csaba teológus, az Esztergomi Hittudományi Főiskola tanára adtak elő az állandóság és változás témájában.

A keresztény életvezetési tanácsokkal szolgáló szemeszter utolsó előadásán az állandóság és a változás folytonos körforgását mutatták be az előadók. Udvardy György pécsi megyéspüspök szerint minden ember tapasztalata, hogy bár folyamatos változásban vagyunk, mi magunk mégis ugyanazok maradunk. „Arra kell törekedni, hogy a változás tudatos legyen, szorosan összefonódjon a megtéréssel, és a Krisztus-ismeretből eredjen” – emelte ki a főpásztor.

Török Csaba szerint az állandóság és a változás a hagyományokban létezik együtt. „Fontos megállapítani a határvonalat a tulajdonképpeni változatlan, állandó és a könnyen változó, akár szükségszerűen megváltoztatandó között. Ez azonban nem könnyű” – mutatott rá a teológus.

„Az evangélium a mai keresztények számára is ad életvezetési tanácsot. A Szentlélek világosítja meg a tudatot és ismeretet ad. Ezáltal érteni kezd az ember, amiből értékrend keletkezik. Ilyenkor születhetnek döntések, ezzel pedig az egyénben és a társadalomban is kialakulnak az állandó és változó értékek. Ha a Lélekre hagyatkozunk, mindenképp gazdagodni tudunk” – összegezte Udvardy György.

Bár idén ez az alkalom volt az utolsó, a szabadegyetemi konferenciasorozat 2018-ban is folytatódik. Az első előadás január 10-én lesz, szokás szerint este 6 órától a pécsi Magtár Látogatóközpontban.

Forrás: Pécsi Egyházmegye

Fotó: Loósz Róbert

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria