Álmom, hogy tudjak ma mit enni… – Nézd meg, hogyan segítenek a szegények angyalai!

A Sant’Egidio közösségben hagyomány, hogy ezen a vasárnapon – mint egyébként minden hónap valamelyik vasárnapján – ünnepi ebédre hívjuk szegény barátainkat. Ilyenkor a terített asztalnál finom étel és baráti beszélgetés vár olyanokat, akiknek ebben másutt nemigen lehet részük. A koronavírus-járvány idején a megszokott nagy asztaltársaság most nem jöhetett össze. Sőt, csoportosulni sem szabad. De járvány idején sem hagyhatjuk magukra a szegényeket. Ellenkezőleg: most van igazán szükségük ránk! Valami mást, nagyon egyszerű dolgot kellett kitalálnunk: az ünnepi menüt az utcán kínáltuk. Nem a vendégek jöttek házhoz, hanem mi kerestük fel őket azokon a helyeken, ahol minden szerdán este szoktuk.

Több helyszínen hirdettük meg az irgalmasság „vasárnapi ebédet”: a Deák téren, az Astorián, a Ferenciek terén, a Blaha Lujza téren, a Boráros térén és – most első alkalommal – a Móricz Zsigmond körtéren is. Néhány segítő most csatlakozott hozzánk először.

Most is abból indultunk ki, hogy a szegényeknek is azt kell adnunk, amit mi magunk is szívesen eszünk, iszunk, de ami sok embernek elérhetetlen. Különböző helyekről különböző finomságok érkeztek: készült sárgaborsó-főzelék húsvéti sonkával, sült csirkecomb burgonyapürével, főtt tarja kukoricás rizzsel, főtt tojás, desszert, gyümölcslé…

A megbeszélt találkozókon megjelentek a „vendégek”: Józsefék és Sanyi, mankóval a Blaha Lujza téren, a „macis” néni az árkádok alatt szunyókált, egy kedves bácsi a Lidl mellett a nagykörúton Nietzschét olvasott. Mindannyian nagyon hálásak voltak a finom ételért. Elmondták, hogy a járvány miatt az esélyeik sokkal rosszabbak, hiszen a kijárási korlátozások miatt kevesebben járnak az utcán, nincs alamizsna, ennivaló. Sok étterem bezárt, s velük együtt eltűntek azok a jóindulatú vendéglátók, járókelők, akikben van együttérzés.

Én a Móricz Zsigmond körtérre mentem a társaimmal, ahol szintén több éhező emberrel találkoztunk. Megismerkedtünk Jocival, aki az OTP mellett szokott kéregetni. Nagyon barátságosan fogadott, amikor odaléptünk hozzá, megkérdeztük, hogy elfogad-e tőlünk egy kis finom ennivalót. „A legjobbkor jöttek. Ez csoda, nagyon éhes vagyok, minden jól jön” – válaszolta örömmel.

Találkoztunk egy fiúval, Jánossal, aki négy napja került az utcára a kutyájával együtt. A főbérlője felmondta az albérletét, mert félt, hogy a kutyától elkapja a vírust. Olyan élethelyzetben lévő emberekkel is beszélgettünk, akiknek megszűnt a munkájuk, elfogyott a pénzük, és napok óta éheznek. De volt, aki a járvány miatt veszítette el Spanyolországban bárzongorista állását, és hazajőve itt is csak az állástalanság várta… Azt is észrevettük, hogy az utcán élők mintha figyelmesebbekké váltak volna egymással: jobban tartják a személyek közötti távolságot, mint eddig; odahívják egymást a kínálásra, nem feledkeznek meg társaikról. Szívesen fogadtak arcmaszkokat azok, akiknek tudtunk adni.

Az említett helyszíneken összesen mintegy hetven-nyolcvan embert láttunk vendégül. Nem csak utcán élőket! Szívszorító és elgondolkodtató azzal szembesülni, hogy a még járvány idején is ragyogó, életteli fővárosunkban sokaknak az a legnagyobb álma, hogy aznap legyen mit enni! Ma Budapest utcáin vannak, aki éheznek. Beletörődhetünk-e ebbe? Úgy gondolom, hogy amit mi tettünk tegnap, nem nagy dolog nekünk, de csoda annak, aki nem tudja, meglesz-e a napi betevője. Talán mások számára is követhető ajánlat: egy-egy család, egy-két barát, ismerős könnyen összefoghat, és vihet néhány finom szendvicset, egy-egy szelet pizzát, valami finomat, amit higiénikus módon elkészíthetnek, átadhatnak akár csak néhány rászorulónak. Tegnap talán kéttucatnyian sem voltunk, és másfél óra alatt, két-három fős csoportokban haladva hetven-nyolcvan embernek szereztünk örömet, és talán néhánynak csalódást, mert már nem jutott mindenkinek, akivel találkoztunk.

A Sant’Egidio közösség ezért indította el a „Szegények angyalai járvány idején” mottójú kampányát: önkénteseket, adományokat várunk, hogy több embernek tudjunk segíteni. De várunk önkénteseket is, akik csatlakoznak hozzánk: nemcsak hajléktalanoknak, de szegény családoknak is lehet segíteni élelmiszerrel, gyerekek online korrepetálásával… Mindenki megtalálhatja azt a módot, ahogy a legszívesebben segítene másoknak.

Az irgalmasság vasárnapjának főszereplője a föltámadott Úr Jézus. Ő be akar lépni a járvány idején szükségképpen bezárt otthonainkba is, hogy szívünk, életünk megnyíljon a húsvéti evangéliumnak. Sebei a szegények sebei. Mint Tamást, minket is hív: ne féljünk megérinteni őket, hogy ne legyünk hitetlenek, hanem higgyünk abban, hogy minden megváltozhat, higgyünk a feltámadásban.

Forrás: Sant’Egidio közösség

Fotó: Merényi Zita

Magyar Kurír