Angyalbatyuk érkeztek a budapesti Magyar Szentek templomába

Hazai – 2018. december 22., szombat | 20:30

Az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Szent Erzsébet Karitász Központja szervezésében december 22-én közel 250 ajándékcsomagot adott át a Magyar Szentek templomában Erdő Péter bíboros, prímás és Mádl Dalma, a Karitász jószolgálati nagykövete a Gyermekek a gyermekekért elnevezésű akció keretében.


KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Az ünnepi eseményen a gyerekeknek szóló közel kétszázötven ajándékcsomag mellett Erdő Péter bíboros és Mádl Dalma, a Karitász jószolgálati nagykövete vásárlási utalványokat is ajándékozott a rászoruló családoknak. A lajosmizsei Meserét Óvoda Szent Lajos úti tagintézményéből érkező nagycsoportosok Az Égi Király címmel betlehemes műsort adtak elő, a Jászok együttes zenei kíséretével. Az ünnepségen részt vett Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil kapcsolatokért felelős államtitkár is.

Bevezetőjében Écsy Gábor, a Katolikus Karitász országos igazgatója felidézte, hogy az adventi időszak a keresztények számára a készület ideje. Készülődés, hogy méltó módon ünnepeljük meg azt, hogy Isten nekünk adott ajándékként közénk küldte egykor saját fiát, s aki a mi szívünkben is megszülethet. A Katolikus Karitász arra is készült, hogy maga is ajándékot adhasson az embereknek. Angyalbatyukat készítettek az iskolákban a gyerekek, Németországból is érkezett a csomagokba ajándék, támogatók is segítettek, de szorgos kezek még süteményt is sütöttek, hogy szebbé váljon mindenki számára az ünnep.

Köszöntőjében Erdő Péter bíboros arról szólt, hogy a karácsonyfa alatt minden esztendőben betlehem is áll. Ott láthatjuk Szűz Máriát, Szent Józsefet, középen a jászolban pedig a Kisjézust. Körülöttük állnak a pásztorok és az angyalok, a háttérben szelíden meghúzódnak az istálló állatai – az ökör és a szamár. A karácsony számunkra hatalmas ajándék: Isten megajándékoz bennünket, nekünk adja szent fiát, Jézus Krisztust. Ő vállalta sorsunkat, egy a rómaiak által elnyomott kis nép gyermeke lett, de vállalta a szegénységet is. Nem született előkelő helyen, még egy tiszta ház sem jutott neki, csupán egy istálló. Isten ezzel is megmutatta számunkra, hogy nem a szegénység a legnagyobb baj, hanem az, ha az ember egyedül van, nincs senkije. Jézus családba született, ezzel is jelezte Isten, hogy mi a fontos az embernek. A szegénységet vállalta, de a család szeretetéről nem akart lemondani, mely az ember legbensőbb lényegéhez tartozik. Istent minekünk is kérnünk kell, hogy adja meg a családunkban a szeretetet, örömet, és hogy egymásban is találkozzunk Jézus Krisztussal, tudjuk őt tiszta szívvel szeretni. Ennek kifejezése az a kis ajándék is, melyet most átadunk – mondta a bíboros főpásztor, majd hozzátette: adja Isten, hogy ezen keresztül is megérezzük Jézus szeretetét.

A köszöntők és a pásztorjáték után a templomban egyesével olvasták fel a gyerekek nevét, hogy személyre szabott ajándékukat átvegyék. Izgatott zsibongásban várták a gyerekek a padsorokban, hogy a lányok Mádl Dalma asszonytól, a fiúk pedig Erdő Péter bíborostól átvehessék az ajándékcsomagjukat.

Fotó: Merényi Zita

Bókay László/Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria