Apró lépésekből kiemelkedő tettek – Harmincéves a Szombathelyi Egyházmegyei Karitász

90 éves lenne a Katolikus Karitász, ami már a II. világháború előtt is működött hazánkban és a Szombathelyi Egyházmegyében is, de még nem a jelenlegi, plébániai szinten kiépített, önkéntesekkel működtetett formában. A szeretetszolgálat akkori tevékenységét a szegénygondozás jelentette; többek között a szerzetesrendek is foglalkoztak ezzel. Felkutatták a szegényeket, a rászoruló családokat, akiket például a püspökségek karoltak fel.

A rendszerváltás sok lehetőséget nyitott meg a Katolikus Egyház előtt, többek között a karitatív tevékenység gyakorlásának hangsúlyosabbá tételét is. Ennek példája a Magyar Máltai Szeretetszolgálat mellett a Katolikus Karitász és egyházmegyei szervezeteinek újraindulása.

Győrvári Edith (balra) és Tuczainé Régvári Marietta karitászigazgató
az Eölbey-házban kialakított irodában

A Szombathelyi Egyházmegyében a karitász újkori időszámítása 1991. november 1-jén kezdődött. II. János Pál pápa látogatása után fogalmazta meg a püspöki konferencia azt a körlevelet, ami a karitászszervezetek egyházmegyei létrehozásáról szólt. Tuczainé Régvári Marietta karitászigazgató így emlékezik vissza az első lépésekre: „Konkoly István püspök atya október 20-a körül behívott egy beszélgetésre, elmondta mik a tervei, és megkérdezte, vállalom-e. Mondtam neki, hogy azt sem tudom, mit kell csinálni. Nem baj, válaszolta, majd Oké atya – Horváth József, a jószolgálati szervezet lelkivezetője – elmagyarázza.

Bevallom, akkor még azt sem tudtam, ki ő. Néhány nap múlva találkoztam aztán a Szent Kereszt Lelkészségen hitoktatóként, lelkipásztori munkatársként szolgáló Győrvári Edithtel és Horváth József atyával. Elvállaltam. Hárman elindultunk Ausztriába, ahol akkor már 70 éve működött a karitász, és megnéztük a jó gyakorlatot, azt, hogy ott hogyan is csinálják. Ezután Edith nénivel kettesben felkerekedtünk, és elindultunk a plébániákra, hogy elmondjuk az atyáknak, mit is szeretnénk. Ez nem volt más, mint a plébániai karitászcsoportok megalapítása.”

József atya így emlékezett az alapításra: „1991-et írtunk, két évvel voltunk a rendszerváltás után. Konkoly Istvánnak, a Szombathelyi Egyházmegye püspökének legfőbb célja volt újraindítani az 1948–50-es években megszüntetett egyházmegyei intézményeket. Ezek között szinte elsőként került sor a Szombathelyi Egyházmegyei Karitász újjászervezésére 1991. november 1-jén. Az alapító okirat hat pontban sorolta fel a célkitűzéseket. Segíteni kívánt a rászorulókon, magányosokon, öregeken, munkanélkülieken, problémás személyeken, pszichiátriai és szenvedélybetegeken a rendezett életvitelhez való visszatérésben. Mindezek mellett létre kellett hozni a plébániai karitászcsoportokat, segíteni és irányítani a munkájukat.”

Ehhez azonban testközelből kellett jó mintákat megismerni. Az első ausztriai „tanulmányút” Bécsbe, az osztrák katolikus egyház karitászközpontjába vezetett, ahol alapos áttekintést kaptak az osztrák Katolikus Karitász országos szervezetéről. (…) Az ausztriai látogatás során megtapasztalták, hogy az ottani karitászszervezetek nem csupán segítenek, hanem nagyon sok embert foglalkoztatnak is. Itt találkoztak először karitászbolttal, ahol értékesítették a még jól használható adományokat, és ennek a bevételéből finanszírozták az egyházmegyei karitásztevékenységet.

Imelda nővér (balra) és Győrvári Edith
A zágrábi domonkos nővérek segítséget kértek a Szombathelyi Egyházmegyei Karitásztól, így jutott ki a karitász első segélyszállítmánya Horvátországba

A kinti tapasztalatokat összegezve és feldolgozva kezdődött meg a plébániai karitászcsoportok kiépítése. Eleinte a plébánosok nehezen mozdultak, mivel a rendszerváltás nagyon sok feladatot hozott számunkra, ez pedig egy újabb volt. Akkor kapott nagyobb lendületet a szervezés, amikor 1992 januárjában a zágrábi domonkos nővérek levelet írtak, hogy segítségre lenne szükségük a jugoszláv háborús menekültek ellátásában. (…)

Konkoly István megyéspüspök jóváhagyásával a Szombathelyi Egyházmegye 1,2 millió forint értékben vásárolt élelmiszert, egy kamionnyit. Horváth Sándor néprajzkutató – aki akkor a Vas Népénél dolgozott, valamint a Szombathelyi TV-ben a katolikus műsort vezette – volt a kamion kísérője, mivel horvát anyanyelvűként megértette magát a menekültekkel. Miután hazajött, hosszú cikket írt a megyei napilapba, amiben szó esett a karitászról is. A jószolgálati szervezet ezáltal nyilvánosságot kapott, hallottak róla az atyák. A következő hónapban a püspök megmutatta a cikket, és kérte, hogy minden plébánián legyen karitászcsoport.

A Szombathelyi Egyházmegyei Karitász első segélyszállítmányát rakják fel a kamionra

„Ez már hatott. Az atyák átjöttek az akkor még Eölbey-házban működő karitászközpontba, és itt tettük meg a »kezdő lépéseket« a plébániai karitászcsoportok szervezéséhez. De ahhoz, hogy ez megtörténhessen, valamit le kellett tennünk az asztalra, megmutatni, miért is fontos a karitász. Így 1992. december végére már negyvennégy csoportunk volt” – mondta el az indulásról Tuczainé Régvári Marietta.

A következő évben Horváth József atyával elkezdődött a plébániai karitászcsoportok egyéves képzése, melyen a lelkivezető mellett Bíró László püspök, Gyürki László atya, Adányi László, a Katolikus Karitász főtitkára és Széll Kálmán tartottak előadásokat. Azzal, hogy egyre jobban végezték feladataikat a plébániai karitászcsoportok, tulajdonképpen a plébánosokat tehermentesítették. Már nem őket keresték meg problémáikkal az emberek, mert tudták, hogy kinek kell szólni, illetve voltak, akiknek átadhatták a papok a feladatot. A kedvező tapasztalatokról a lelkipásztorok beszámoltak egymásnak, és máshol is alakultak karitászcsoportok. Ennek eredményeként az ötödik évre már közel kilencven csoportja volt a Szombathelyi Egyházmegyei Karitásznak. (…)

A teljes cikk ITT olvasható.

Forrás: Büki László/Vaskarika

Fotó: Szombathelyi Egyházmegyei Karitász (archív)

Magyar Kurír