Átadták Tatán is a Caritas Hungarica díjakat

Hazai – 2020. november 20., péntek | 12:41

Központi ünnepség helyett az egyházmegyei karitászszervezetek adták át helyben az arra érdemes önkénteseiknek a Caritas Hungarica díjakat. Így történt ez a Győri Egyházmegyében is, ahol a tatai karitász vezetője, Lakatos Péterné Diósy Zsuzsanna, valamint a csoport egyik oszlopos tagja, Tóth Margit vehette át az elismerést november 17-én Lőrincz Attila győri karitászigazgatótól.

A Győri Egyházmegyei Karitász küldöttsége a tatai karitászcsoport szokásos plébániai megbeszélésére volt hivatalos, melyen ezúttal részt vett Kovács Csaba Albert plébános is. A díjazottak számára meglepetés volt az elismerés. Rövid méltatást követően Albert atya áldásával, majd csoportképpel zárult a rövid ünnepség.

Az egyik díjazott bemutatta a nemrég elkészült helyi karitászirodát és raktárat a győri munkatársaknak, akik bekapcsolódtak a csoport aktuális ügyeinek megvitatásába is.

„Szeretettel gratulálunk Zsuzsának és Margitnak, és kívánjuk, hogy személyük révén a tatai rászorulók felé továbbra is megnyilvánulhasson Isten gondoskodó szeretete.

Győri Egyházmegyei Karitász”

*

Lakatos Péterné Diósy Zsuzsanna a tatai karitász vezetőjeként kiterjedt segítő tevékenységet folytat lakóhelyén. Empatikus és segítőkész, ugyanakkor határozott személyiség. Tősgyökeres tataiként jól ismeri a helyi embereket. Hosszú évtizedek óta dolgozik tanárként, így szakmája révén tisztában van a rászoruló gyerekek családi körülményeivel. Az oktató-nevelő munka során szerzett tapasztalatait nagyszerűen kamatoztatja a karitatív munka során. Szívén viseli csoportja képzését. A helyi szervezetekkel, szociális intézményekkel kiváló kapcsolatot épített ki.

Tóth Margit a tatai karitász csoportjának oszlopos tagja annak megalakulása óta. A hatáskörébe tartozó gazdasági ügyekkel kapcsolatos adminisztratív munkát, a leltár és az árufeltöltés feladatait lelkiismeretesen végzi a kezdetektől fogva. A tatai Szent Imre kapucinus egyházközség tagjaként mindig aktívan részt vett a plébánia életében. Kiemelkedő szociális munkáját már többen elismerték.

Forrás és fotó: Győri Egyházmegyei Karitász 

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria