Az adó egyháznak adható 1%-áról szóló idei nyilatkozatok visszavonásig érvényesek

Hazai – 2018. május 11., péntek | 18:20

Az adó egyháznak adható 1%-áról szóló idei nyilatkozatokat a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a következő években is figyelembe veszi, egész addig, míg a felajánló a rendelkezését vissza nem vonja, vagy nem jelöl meg másik egyházi kedvezményezettet.

A civil szervezet vagy a kiemelt költségvetési előirányzat számára viszont továbbra is évente kell megtenni a felajánlást – hívta fel a figyelmet a NAV. Emlékeztettek arra is, hogy csak az adóhatóságnál előzetesen regisztrált intézmény vagy szervezet kaphatja meg az egyházaknak és civil szervezeteknek felajánlható 1+1 százalékot.

A személyi jövedelemadó 1+1 százalékáról rendelkezni legegyszerűbben ügyfélkapus hozzáféréssel, a NAV webes kitöltő programjával lehet, ami segíti az adózókat a kedvezményezettek kiválasztásában. Aki a bevallással együtt szeretné felajánlani az 1+1 százalékot, az az adóbevallás megfelelő oldalának kitöltésével megteheti. Aki azonban külön szeretné nyilatkozatát eljuttatni a NAV-hoz, az a 17EGYSZA nyomtatványon, vagy annak tartalmával megegyező papíros nyilatkozaton teheti meg.

A felajánlók hozzájárulhatnak a rendelkező nyilatkozatban ahhoz is, hogy a civil kedvezményezett kérésére a NAV átadja a nevüket és postai vagy elektronikus levelezési címüket. A civil kedvezményezettek ezeket az adatokat kizárólag kapcsolatfelvételre, tájékoztatásra használhatják.

Aki már beadta adóbevallását, de még nem rendelkezett az 1 százalékok felajánlásáról, ezt a bevallástól függetlenül is megteheti a 17EGYSZA nyomtatvány kitöltésével, illetve az online felületen, legkésőbb május 22-ig.

Forrás: MTI

Fotó: MKPK Sajtószolgálat

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria