Az áldozat mércéje a szeretet – Boldog Romzsa Tódorra emlékeztek Nyíregyháza-Örökösföldön

Hazai – 2018. november 6., kedd | 10:32

A magyar görögkatolikus hívek és a Nyíregyházi Ruszin Kisebbségi Önkormányzat együtt emlékezett meg Boldog Romzsa Tódorról november 4-én Nyíregyháza-Örökösföldön.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

2016. június 25-én Luscsák Nílus munkácsi püspök áldotta meg Boldog Romzsa Tódor életnagyságú ikonját a nyíregyháza-örökösföldi Szentháromság görögkatolikus templom udvarán. Az ikont a Nyíregyházi Ruszin Nemzetiségi Önkormányzat állítatta, emlékezve arra, hogy akkor tizenöt éve avatta boldoggá Romzsa Tódor vértanú püspököt II. János Pál pápa – ukrajnai látogatása során – Lembergben.

Azóta évente több alkalommal is összegyűlnek a ruszinok a templomban az ikonnál, s együtt imádkoznak a magyar görögkatolikusokkal, megvalósítva a kárpátaljai püspök törekvését, aki az egységért imádkozva összefogta a ruszin, a magyar és más nemzetiségű híveket, amivel elősegítette a nemzetek békés együttélését is, és segítheti ma is – mondta el Varga Márta, a Nyíregyházi Ruszin Nemzetiségi Önkormányzat elnöke.

Idén is megemlékeztek a nyíregyháza-örökösföldi templomban Boldog Romzsa Tódor vértanú haláláról. Az ünnepen részt vettek ruszinok, magyarok egyaránt.

A Szent Liturgiát Szocska A. Ábel nyíregyházi megyéspüspök vezette, aki prédikációjában a vértanúságról és az áldozatvállalásról elmélkedett. „Amit ajándékba kapunk, azt öröm másokkal megosztani – mondta a főpásztor abból a hétköznapi megfigyelésből kiindulva, hogy a gyermekek az ajándékba kapott csokoládét megosztják testvéreikkel. – Keresztény életünkben is megtapasztaljuk ezt. Sokszor rácsodálkozunk arra, hogy mennyi ajándékkal halmoz el minket az Isten, s az ajándékokat, keresztény neveltetésünknél fogva, szeretnénk másokkal is megosztani. Mindenki a maga mértéke szerint ad belőle másoknak.”

Felelevenítve a 20. század üldöztetésekkel teli időszakait és a keresztény vértanúkat, köztük Romzsa Tódor püspököt, Szocska A. Ábel felhívta a figyelmet, hogy „a vértanúságnak nem az a mércéje, hogy ki mennyit szenved, hanem – mint ahogyan Pál apostol szeretethimnuszában is olvashatjuk – az áldozat mércéje a szeretet: ki milyen szeretettel tudja az áldozatot vállalni, tanúságot tenni.”

A keresztények ősidőktől gyakorolták az evangéliumi tanítást, mely szerint az szereti a felebarátját, aki képes mindenét odaadni, még az életét is. A vértanúság félelmetes és fájdalmas, mégis sokan megtiszteltetésként tekintettek rá, hiszen Isten arra méltatta őket, hogy életükkel tegyenek tanúságot. „Én vajon milyen áldozatra vagyok kész, mennyit tudok embertársaimnak nyújtani Isten nekem adott ajándékaiból? – tette fel a kérdést a szónok. – Milyen gyermeke vagyok Istennek? Szembesülve a drága adománnyal, képes vagyonk-e azt megosztani másokkal, mint a gyermekek az ajándékot? A vértanúk példája hat-e rám?”

A házigazda, Szabó Tamás parókus, pasztorális helynök a szertartás végén megköszönte a főpásztor és Papp Tibor főhelynök szolgálatát, s emlékeztette a jelenlévőket, hogy bár Nyíregyháza történelmében többet hallunk a tirpákok betelepüléséről, nem feledhetjük, hogy az ő érkezésük előtt, az 1390-es években itt telepedett le egy népcsoport, akiknek emlékét egy városrész őrzi a nevében (Oros – azaz orosz), illetve az ottani görögkatolikus templom is. „Múltunk mellett a jövőnk is összeköt, mely azonban csak szeretetből megvalósuló áldozattal lehetséges” – fogalmazott Szabó Tamás.

A liturgiát Boldog Romzsa Tódor ikonja előtt zárták az ünneplők.

Az esemény végén Varga Márta elnök, a ruszin önkormányzat nevében, köszönetet mondott az ünnepért.

Forrás: Nyíregyházi Egyházmegye

Fotó: Polyákné Tóth Nóra

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria