Az egri érsek megáldotta a felújított vilmányi templomot és az előtte álló feszületet

Hazai – 2022. november 22., kedd | 10:41

Ternyák Csaba egri érsek mutatott be hálaadó szentmisét november 20-án, Krisztus király vasárnapján a megújult vilmányi templomban. Az épülettel együtt a főpásztor az előtte álló keresztet is megáldotta, amit szintén felújítottak.

Szentbeszédében Ternyák Csaba elmondta: a vilmányi és környékbeli hívek láthatták, ahogyan egyre szebb lett ez a templom, ahol Istent dicsérjük, imádkozunk családjainkért, közösségeinkért, magunkért. A templomok megújulása egyúttal üzenet, a mi lelki megújulásunk üzenete, s Krisztus király ünnepén a könyörgésben is azt kérjük, hogy Istenünk a Mindenség Királyában újítson meg mindent.

Az egyházi év utolsó vasárnapja ez; valami új következik, s miközben van bennünk vágyakozás is, félelem, aggódás is, hogy vajon mit hoz majd a következő időszak. De

a jövő is Krisztusban valósul meg, az ő újdonságát hozza, azt a békességet hozza, amit megígért nekünk, mert gazdag a mi örökségünk

– hívta fel a figyelmet az érsek, hozzátéve, örökségről, hagyatékról szól a Szentírás is.

Jézus, amikor érezte, hogy mi vár rá, azt mondta: „Békességet hagyok rátok, az én békémet adom nektek.” Ez különleges dolog. Az az érzésünk lehet, hogy a békének nincs értéke, sokan semmibe veszik. Mindig van valahol békétlenség, kisebb és nagyobb háborúk, viszálykodás az emberek, családok, közösségek között. Mind tudjuk, hogy meghalunk egyszer, s arra vágyunk, hogy békesség legyen a lelkünkben – mondta Ternyák Csaba, felhívva a figyelmet arra, hogy a békének még akár pénzben kifejezhető értéke is lehet. Ki tudja, hogy hány emberéletet, földi értéket menthettünk volna meg, ha béke lett volna a háborúk helyett. Az érsek hozzátette: most, az ukrajnai háború is tízezernyi emberéletet követel, és dollárszázmilliókban mérhető a pusztítás.

A béke miatt fontos, hogy mi, keresztények, ragaszkodjunk Jézushoz, és hogy szeretetét átadjuk a gyermekeknek, a következő generációnak – mondta Ternyák Csaba.

Jézus azért jött, hogy megmentsen minket. Van miért hálát adnunk az egyházi év végén, hiszen ő szeret bennünket és elvezet örök országába.

Jelen vagyunk az egész világon, Jézus összegyűjt és formál minket. „Köszönjük, Királyunk, hogy szeretsz bennünket” – zárta beszédét az érsek.

A szentmise végén Zsova János plébániai kormányzó mondott köszönetet a templom felújításáért.

*

Vilmány 1400 lelkes település Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, Vizsoly közelében, a Gönci járásban. A beruházásra, amelynek keretében a Jézus Mennybemenetele tiszteletére szentelt templom homlokzati felújítása és ablakainak cseréje történt meg, az Egri Főegyházmegye közel 3 és fél millió forintot fordított, a magyar kormány 15 millió forintos támogatása mellett.

Forrás és fotó: Egri Főegyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria