Az élet legyőzheti a félelmet – Aláírásgyűjtést indítottak a legfiatalabbak védelmében

Hazai – 2020. március 30., hétfő | 18:36

„Az élet legyőzheti a félelmet. Segítsen Ön is!” – ezzel a címmel indított online aláírásgyűjtést a CitizenGo nemzetközi civil szervezet magyar oldala. Az alábbiakban a kampányhoz kapcsolódó levelet olvashatják.

A járványügyi veszélyhelyzet során sokat halljuk: az emberi élet védelme most a legfontosabb. A kórházak a vírus terjedésével egyre túlterheltebbek, az intézmények önkénteseket toboroznak, hogy csökkentsék a dolgozók és a rendszer terheit. A koronavírus okozta veszélyhelyzetben az emberi erőforrások minisztere így rendelkezett az emberi élet és az egészségügyben dolgozók védelmében: „2020. március 16-tól tervezett egészségügyi ellátás csak akkor kerül elvégzésre, ha arra sürgős szükség miatt (életveszély vagy tartós egészségkárosodás elkerülése érdekében) kerül sor.”

Szinte hihetetlen, és a helyzet totális abszurditására világít rá, hogy ennek ellenére az abortuszokat továbbra is végzik a kórházakban. Pedig az abortusz nem életmentő, hanem ellenkezőleg, életet kioltó beavatkozás. (Életveszély esetén természetesen az orvos elvégezheti a megfelelő életmentő beavatkozásokat, akkor is, ha közben a magzat az életét veszti. Ilyen helyzet nagyon ritkán fordul elő, a legtöbb bioetikus nem is nevezi abortusznak ezeket az életmentő beavatkozásokat.)

Magyarországon az abortuszok 97 százaléka egészséges anyukákat és egészséges babákat érint, nincs szó orvosi sürgősségről vagy életmentésről. Éppen ellenkezőleg: születendő gyermekek életét szakítja meg ez a beavatkozás.

Március 15-én hunyt el az első koronavírusos magyar beteg, azóta már tízen meghaltak a járvány következtében [március 25-i adat – a szerk.]. Arról is tudnunk kell, hogy március 15. óta nyolcszáz születendő gyermek is az életét vesztette, abortuszban. Az ő védelmükről sem feledkezhetünk meg, amikor az embereknek egy feladatuk van: vigyázni egymásra.

Össze kell fognunk egymásért. A legidősebbekért és a legfiatalabbakért egyaránt. Meghasonlott dolog úgy küzdenünk a sokak halálát okozó vírussal szemben, hogy közben fenntartjuk az abortuszok rendszerét, az ártatlan, születendő gyermekek életének kioltását.

A levélhez csatolt kép a hetekben készült Olaszországban, ahol a csöppnyi új életek a remény jelképei ebben a válságos időben. Értük, a legkisebbekért fordulunk most a szülész-nőgyógyászokhoz, arra kérve őket, hogy hagyjanak fel az abortuszokkal, és helyette az életmentésre összpontosítsanak a veszélyhelyzet idején!

A szülész-nőgyógyász orvosokhoz írt levél teljes terjedelmében olvasható, illetve a petíció aláírható ITT.

Forrás és fotó: CitizenGo

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria