Az élet szent – Folytatódik a szabadegyetemi konferenciasorozat Pécsett

Hazai – 2018. szeptember 22., szombat | 17:24

Szeptember 19-én elkezdődött a Pécsi Egyházmegye szabadegyetemi előadássorozatának negyedik évada. Az emberi életet fenyegető mai veszedelmekről Boda Mihály filozófus és Papp Miklós morálteológus tartott előadást.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Az idei első szemeszterben az élet evangéliuma áll a szabadegyetemi előadások középpontjában. Szent II. János Pál pápa Evangelium vitae kezdetű enciklikájának logikáját követve szeptembertől decemberig négy nagyobb témakörben hangzanak el előadások a Magtár Látogatóközpontban.

Szeptember 19-én az emberi életet fenyegető mai veszedelmekről beszélt a két meghívott előadó, valamint Udvardy György pécsi megyéspüspök.

Boda Mihály, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem adjunktusa az igazságos háború elméletéről értekezett. Az egyetem tisztképző karának tanszékvezetője előadásában elmondta: A háború a békéhez hasonlóan az emberi élet része, így a háborús állapotokban nem vesztik teljesen érvényüket az emberi viselkedést irányító és korlátozó erkölcsi szabályok. Mi sem támasztja ezt jobban alá, mint az, hogy a történelem során az államok a legtöbb esetben alkalmaztak valamilyen erkölcsi alapon álló háborús ideológiát háborúik igazolására.

A 20. században sincs ez másként. Manapság a vallási megalapozottságú háborús ideológiák mellett fontos szerepet játszik még a késő ókori keresztény eredettel rendelkező elmélet, az igazságos háború elmélete, amelynek kortárs megfogalmazásai igyekeznek reagálni az olyan többé-kevésbé újnak tekinthető háborús jelenségekre, mint a terrorista szervezetek elleni háborúk vagy a nemzetközi békeműveletek – mutatott rá Boda Mihály.

Papp Miklós morálteológus, a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola tanszékvezetője az életvédelemről beszélt, amelynek keresztény szempontú általános szabályait minden keresztény ismeri. „A tudományok haladásával azonban az erkölcsi szempontokat is állandóan finomítani kell, például a magzati élet védelme, az asszisztált öngyilkosság, a szervátültetés, a halálbüntetés területein is” – fogalmazott az előadó.

Az élet szerzője Isten, továbbra is valljuk, hogy az élet misztérium, csoda. A biológia le tudja írni az élet működését, de hogy hogyan jött létre az élet, mi az élet, azt továbbra is misztériumnak, Isten titkának tartjuk – emelte ki az előadó. Gondolatai összegzéseként arra hívta fel a figyelmet, hogy az élet szent, a mi dolgunk az életet védelme.

Udvardy György püspök az előadásokra reflektálva hangsúlyozta, mind az emberi élet védelméről, mind az igazságos háborúról szóló diskurzus kapcsán látnunk kell, hogy az emberi természet sérült.

Nem feltétlenül látjuk a jót, nem minden elgondolásunk helyes, és mindez számos konfliktushoz vezet. Az életet fenyegető veszedelmekről gondolkodva valójában a gonosz lélek és az Isten harcáról beszélünk, amely bennünk zajlik. Mi azonban hisszük, hogy nemcsak sérült emberi természet van, hanem van megváltás is, olyan isteni erő, amely gyógyít – fejtette ki a főpásztor.

szabadegyetemi sorozat október 17-én 18 órakor folytatódik. Az előadások témája az életről szóló keresztény üzenet lesz. Udvardy György mellett Balikó Eszter mentálhigiénés szakember, családterapeuta, valamint Heidl György eszmetörténész tart előadást.

Forrás és fotó: Pécsi Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria