Az én templomom – Rajz- és fotópályázatot hirdet a Váci Egyházmegye

Hazai – 2019. szeptember 10., kedd | 9:00

A Váci Egyházmegyében 2019-ben Csáky Károly Emmánuel püspök halálának és Hanauer Árpád István püspök kinevezésének századik évfordulójára emlékeznek. A kettős jubileum alkalmából az egyházmegye és a Váci Egyházmegyei Könyvtár rajzpályázatot hirdet Az én templomom címmel.

A pályázat célja, hogy ráirányítsa a figyelmet Isten kőből épült hajlékára, miként egykor a két főpásztor is különös figyelmet fordított Isten házának szépítésére, élő közösségek építésére, hogy méltó lakhelye legyen az Oltáriszentségben köztünk élő Jézus Krisztusnak. A pályázókat arra kérik, mutassák be plébániájuk, közösségük templomát kívülről vagy belülről, egészében, vagy csak egy részletét, azt, amiért különösen kedves, szép a számukra.

A pályázaton a Váci Egyházmegye hittanos diákjai indulhatnak rajz és fotó kategóriában, korcsoportok szerinti bontásban. A pályaművek beküldési határideje 2019. szeptember 27. péntek.

A pályamunkákat a Váci Egyházmegyei Könyvtár címére kérik beküldeni: 2600 Vác, Migazzi tér 2.; e-mail: konyvtar@vaciegyhazmegye.hu.

Az alkotások bemutatására és az eredményhirdetésre a Csáky-Hanauer Emléknapok keretében kerül sor Vácon, október 5-én, szombaton a Galamb utcai oktatási központban.

A nevezési feltételek és további információk a plakáton olvashatók.

Forrás: Váci Egyházmegye

Fotó: Váci Egyházmegyei Múzeum

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria