Az Eucharisztiában az isteni szeretettel találkozunk – Úrnapja a győri székesegyházban

Hazai – 2021. június 7., hétfő | 15:36

Veres András megyéspüspök június 6-án, Krisztus Szent Testének és Vérének ünnepén, úrnapján szentmisét mutatott be a győri Nagyboldogasszony-székesegyházban. Koncelebrált Böcskei Győző székesegyházi plébános, Kálmán Imre püspöki irodaigazgató, Schmatovich János székesegyházi prépost kanonok, valamint szolgálatot végeztek a Brenner János Hittudományi Főiskola papnövendékei.

A főpásztor a szentmise végén úrnapi körmenetet vezetett a székesegyház körül.

Egyházunk szándéka ezzel az ünneppel, hogy Krisztus jelenlétét, az Oltáriszentség titkát egyre jobban megértsük és mindennapi keresztény életünkben mindig ennek tudatában tudjunk élni – mutatott rá Veres András megyéspüspök homíliájának bevezetőjében. Elmélkedését Aquinói Szent Tamás Lauda Sion kezdetű himnuszának három pillérére építette, amelyek megfogalmazzák ennek az ünnepnek az alapgondolatát.

„Himnuszt mondj egész szíveddel, szóddal úgysem érheted el, méltón nem dicsérheted.” Teológusok, bölcselők, költők, művészek próbálkoznak Istenről elmondani valamit, viszont azzal mindnyájunknak szembesülnünk kell, hogy adekvát módon, azaz igazán érthető módon Istenről nem sokat tudunk mondani – fogalmazott a megyéspüspök. – Amint Szent Tamás mondja: Ebben a világban nem ismerhetjük meg Istent olyannak, amilyen, csak azt tudhatjuk, hogy milyen nem. A próféták is csak emberi módon tudták a kinyilatkoztatást közvetíteni, hogy a hívő emberek minél jobban megismerjék Istent – folytatta. Jézus Krisztus már isteni módon, de emberi fogalmakkal, hasonlatokkal, példabeszédekkel mondta el mindazt, amit Istenről tudnunk kell. Istent, aki maga a szeretet, csak a szeretet gyakorlása által ismerhetjük meg egyre mélyebben – az Eucharisztiában pedig ezzel az isteni szeretettel találkozunk.

„Veszi egy és ezrek veszik, s mind egyenlőn kapja részit, mégis nem fogyatkozik.” Krisztus, aki minden ember megváltásáért jött a világba, felkínálja önmagát az Eucharisztiában mindenki számára. Talán még mi, hívők sem vagyunk tudatában annak, hogy mekkora ajándékot ad nekünk Isten azzal, hogy életünk minden napján velünk és köztünk van. Sajnos sokan nem élnek a szentségi találkozás lehetőségével, amikor Krisztus önmagát adja nekünk. Ez életünk legnagyobb mulasztása – hívta fel a figyelmet a főpásztor. – Sokan utoljára talán csak az elsőáldozás, bérmálás vagy a házasságkötés alkalmával vették magukhoz az Oltáriszentséget.

„Veszi jó és veszi vétkes, ám gyümölcse vajmi kétes, élet vagy elkárhozás.” Csak a tiszta szív tudja befogadni Jézust. Kerüljük a méltatlan áldozást! – figyelmeztetett a megyéspüspök. – Napjainknak egy másik, súlyos hibája, hogy sokan esetleg súlyos bűn állapotában járulnak a szentáldozáshoz, mintha ez egy közönséges cselekedet lenne. Isten és a bűn nem kompatibilis – magyarázta; önmagunkat áltatjuk, miként János apostol is rámutat, ha nem akarunk a bűnnel szembesülni, és közben azt hisszük, Isten gyermekei vagyunk.

„A rossznak átok, üdv a jóknak, lásd az együttáldozóknak végük milyen szörnyű más.” Az Eucharisztia maga Krisztus, ezért az Eucharisztia ünneplése, vagyis a szentmise földi életünk legnagyobb ajándéka. Az igazán hívő ember a vasárnapi szentmisét nem kötelességnek éli meg, hanem egy újabb lehetőségnek tekinti, amelyben újra és újra találkozhat az Oltáriszentségben köztünk élő Krisztussal. Ameddig van szentmise, addig nyugodtak lehetünk, hiszen addig békében és szeretetben élhetünk. Az Eucharisztia ünneplése, a Krisztussal való találkozás feltételezi, hogy készek vagyunk minden körülmények között, minden bennünket ért sérelem ellenére is szívből megbocsátani egymásnak, újrakezdeni, újra és újra nekilendülni a jónak. Becsüljük meg Isten ezen ajándékát! – zárta szentbeszédét Veres András megyéspüspök.

Forrás: Győri Egyházmegye

Fotó: Ács Tamás

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria