A hazaszeretet lesz a debreceni városi keresztút témája

Hazai – 2019. április 10., szerda | 16:28

Sajtótájékoztatón mutatták be a debreceni városi keresztút és a dalárdatalálkozó programját április 9-én a Kölcsey Központban. Az eseményeket virágvasárnap, április 14-én tartják.

A sajtótájékoztatón részt vett Komolay Szabolcs, Debrecen alpolgármestere, a programokban részt vevő szervezetek és felekezetek képviselői — római katolikus részről Krakomperger Zoltán plébános —, valamint Bódor Edit, a Főnix Rendezvényszervező Kft. ügyvezető igazgatója.

Komolay Szabolcs arról is beszélt,  hogy a város azt is ünnepli, hogy 1849-ben, 170 évvel ezelőtt éppen április 14-én mondták ki a református nagytemplomban, illetve a Debreceni Református Kollégium oratóriumában a Habsburg-Lotharingiai-ház trónfosztását, amely a szuverén magyar állam születésnapját is jelentette.

Az alpolgármester elmondta, Debrecenben, az ország egyik spirituális központjában e történelmi és a vallási eseményeket összekapcsoló nagy rendezvényen vehet részt a lakosság idén virágvasárnap.

Krakomperger Zoltán, a Szent Anna-székesegyház plébánosa bemutatta a keresztút állomásait, majd kifejtette, idén a hazaszeretet tematikáját választották, amely kapcsolódik nemzetünk 170 évvel ezelőtti történelmi eseményéhez. A plébános szerint hitünk közéleti, társadalmi vonatkozása nincs kellőképpen a hívek vagy más érdeklődők gondolkodásának az előterében. A Jézus Krisztusba vetett hit nem csupán az ember és az Isten kapcsolatát hivatott gazdagítani, hanem a társadalomnak a javát is szolgálja.

A hívő ember elutasítja a nacionalizmust, de a kozmopolitizmust is – hangsúlyozta a plébános. – A hívők közössége hittől és evangéliumi motivációtól indíttatva kiállhat hazánk szeretetének védelmében. E felebaráti szeretet mintája és örökérvényű mércéje megtalálható Jézus Krisztus keresztútjában, ennek gazdagságát mind a személyes, mind a közéletben tudjuk kamatoztatni.

A hazaszeretetet a Szentírás is pozitív színben tünteti fel (Mt 23), amikor Jézus az egész választott népet jelképező Jeruzsálemet megsiratja. Jézus életében is helye volt a hazaszeretetnek, amely minden Krisztus-követő ember életében is hasonló teret kell hogy kapjon.

A debreceni városi keresztút 16 órakor kezdődik barkaszenteléssel a Déri Múzeum előtti téren. A városi ökumenikus keresztútjárás útvonala: Kossuth tér (Főnix szökőkút) – Csonkatemplom – Csokonai Színház – Szent Anna-székesegyház – Kormányhivatal – Régi Városháza – Kossuth tér (Főnix szökőkút).

A virágvasárnapi városi keresztúton mindhárom egyházi vezető, Fekete Károly református, Palánki Ferenc római katolikus püspökök, Kocsis Fülöp görögkatolikus érsek, valamint Papp László, Debrecen polgármestere és más egyházi és közjogi méltóságok is részt vesznek.

Az állomásokon az elmélkedéseket Varga Klári Jászai Mari-díjas színésznő, Berettyán Nándor és Berettyán Sándor, a Nemzeti Színház színművészei, illetve Dánielfy Gergely, a Kaposvári Egyetem színművész hallgatója olvassák fel. Közreműködnek továbbá a Debreceni Zenede Pendely családjának tagjai.

18 órától a nagytemplomban a Debrecen Helyőrségi Zenekar zenés áhítata kezdődik Dominica Palmarum címmel. Igét hirdet Sajtos Szilárd őrnagy, tábori lelkész, vezényel Pál István őrnagy és Kovács Róbert százados.

A Debreceni Dalárdatalálkozón április 14-én 11 és 12 óra között, a református nagytemplom lépcsőjén a Gyimesvölgyi Férfikar, a Köröstárkányi Dalárda, a Pest-Budai Dalárda, a Sárándi Dalárda és a Váradi Dalnokok vesznek részt. Az énekkarok Kossuth-nótákkal emlékeztetnek a 170 évvel ezelőtti történelmi eseményre, vezényel Berkesi Sándor Kossuth-díjas karnagy, kísér a Debrecen Helyőrségi Zenekar Pál István őrnagy vezényletével.

Forrás: Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

Fotó: Zelenák Annabella

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria