Az időtlen ifjúság ajándéka – A Pécsi Egyházmegye pedagógusait köszöntötték

Hazai – 2018. április 27., péntek | 18:27

A pedagógus szerepéről, a pedagógusi feladat céljairól szólt a Pécsi Egyházmegye oktatóinak szervezett pedagógusnap április 21-én.

KÉPGALÉRIA – Klikk a képre!

A rendezvény ünnepi szentmisével kezdődött, amelyet Udvardy György megyéspüspök mutatott be a székesegyházban. A szentmise végén az egyházmegyei képzőművészeti pályázaton, valamint az internetes hittanversenyen díjazott gyermekek vehették át elismerő okleveleiket és jutalmukat.

A képzőművészeti pályázat keretében a 2020-as budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszushoz kapcsolódva a gyermekek a pályamunkákban minden olyan témát megjeleníthettek, amely az egységet, az Eucharisztiából fakadó erőt fogalmazza meg. Az óvodás és általános iskolás gyerekektől több száz munka érkezett be.  A rajzok és festmények április 27-től tekinthetők meg a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola második emeletén.

Az internetes böngészős hittanverseny a 2017/2018-as tanévben is útjára indult, az idei alkalommal országos kereteken belül. A verseny célja az volt, hogy a diákok amellett, hogy gyarapítják a hittanfoglalkozásokon szerzett tudásukat, megismerkedhetnek a különböző keresztény alapdokumentumokkal, legfontosabb internetes oldalakkal, valamint szélesíthetik az egy-egy tantárgyhoz, területhez kapcsolódó kulturális, művészeti, történelmi és földrajzi ismereteiket. A négyfordulós verseny témáját idén a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus adta, de emellett Brenner Jánossal is találkozhattak a diákok, több feladat is kapcsolódott a fiatalemberhez, akinek boldoggá avatására készülünk. Összesen 210 tanuló regisztrált a versenyre, végül 90-en fejezték be a negyedik fordulót. 

A diákok mellett a pedagógusok is díjazásban részesültek. Udvardy György megyéspüspök Gyöngyösi Istvánnak és Witzlné Maczkó Ilonának Szepesy Ignác pedagógus életműdíjat adott át, Böhmné Kroh Katalin pedig Szent Gellért-díjban részesült. Elismerő oklevelet kaptak a Figyelj rám! című pedagógiai folyóiratban rendszeresen publikáló pedagógusok; Bertáné Hargitai Mariann, Nyisztorné Mihola Zsuzsanna és Tövisháti Lilla, a szekszárdi Szent József Iskolaközpont tanárai, valamint Helstáb Ákos, a pécsi Szent Mór Iskolaközpont munkatársa.

A szentmisét és a díjátadókat követően a Pécsi Tudományegyetem Műszaki és Informatikai Karán folytatódott a pedagógusnap programja. Az ünnepségen a tolnai Szent Mór Iskola, a tolnai Szent István Gimnázium, valamint a szekszárdi Szent József Iskolaközpont diákjai léptek fel.

Udvardy György köszöntőjében hangsúlyozta a tanítás szolgálatként való értelmezését, hiszen, mint mondta, arra vállalkozik a pedagógus, hogy az üdvösségre vezeti a gyermekeket. „Ahogy Krisztus szétosztotta magát, beletestesült az ember életébe, hogy üdvössége legyen, úgy nekünk is ez a hivatásunk a gyerekek felé, hogy szétosztva magunkat, magunkból adva jutassuk el őket az üdvösségre. A krisztusi identitás megerősítése a mindennapi feladatunk” – emelte ki a főpásztor.

A pedagógusnap Görföl Tibornak, a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola oktatójának előadásával zárult, melynek fő kérdése az volt: Miért nélkülözhetetlen a pedagógus? Görföl Tibor kiemelte az időtlen ifjúság ajándékát, vagyis hogy a lelkében mindenkinek fiatalnak kell maradnia. Mint mondta, a pedagógusnak érzékeltetnie kell a diákkal, hogy ő nemcsak diák számára, hanem értékes ember is.

Forrás: Pécsi Egyházmegye

Fotó: Loósz Róbert

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria