Az igazi szőlőtő – Görögkatolikus borászati tangazdaságot szenteltek meg Sátoraljaújhelyen

Hazai – 2020. október 9., péntek | 15:06

Sátoraljaújhelyen a Georgikon Görögkatolikus Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium Tangazdaságában a kertészeti, szőlészeti és mezőgazdasági gépészeti mellett a 2020/21-es tanévtől borászati képzés is indult. A tangazdaság felújított épületeit október 7-én Orosz Atanáz püspök szentelte meg.

Orosz Atanáz homíliájában Jézus búcsúbeszédét (Jn 15,1–17) idézte, melyet a szőlő megművelésével és a fiatalok nevelésével állított párhuzamba: „Ifjúságunk a messzire nyúló vágyaival mint szőlőindákkal sokfelé kapaszkodik”, mi pedig a Legfőbb Szőlőművesnek az irányítását és elveit elfogadjuk, és úgy tartjuk, hogy akik a „metszést” és a „szőlőtermelésnek” minden mozzanatát befogadják, azok maradnak meg a szőlőtőn, azoknak az Úristen bőséges áldást ad.

A búcsúbeszéd felszólítása – „Maradjatok meg szeretetemben!” – azt a reményt kelti bennünk, hogy „akik a kereszténységben megmaradunk, Isten áldásával bőséges gyümölcsöt hozhatunk” – mondta Orosz Atanáz püspök, majd hozzátette: „A szőlő metaforájában az életnedv az a szeretet, amelyet Isten Fia, a Megváltó Jézus előttünk példaként is megélt, és amelyet feladatként is továbbadott mindnyájunk számára. Ezt kéri diáktól és tanártól egyaránt, sőt a Hegyalja minden lakójától, mindazoktól, akik a bőséges gyümölcs érdekében dolgoznak, fáradoznak és összefognak.”

Áldásként tekinthetünk a jó borra is, tette hozzá a főpásztor, melynek előállítását Isten áldása és sok-sok emberi munka kíséri. Ezeknek a munkafolyamatoknak az alapos elsajátításához kaptunk lehetőséget a tanborászatban. „Az Úr a Bárány menyegzőjéhez is készíttet velünk jó bort, és ránk bízta, hogy minden tőlünk telhetőt megtegyünk, jó gyümölcsöt teremjünk, és ebből a legjobb bor kerüljön az asztalra.”

„Olyan dologgal gazdagodik az iskola, amely akár évtizedekre, talán még évszázadra is megmarad” – mondta az ünnepségen Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára. Elismeréssel szólt az egyházak szakképzésben vállalt szerepéről, hiszen „nemcsak tanítani kell, hanem nevelni is, és ehhez egyházaink hozzá tudnak adni még valamit, ami pedig nem más, mint a lélek segítése”.

Külön elismeréssel üdvözölte, hogy Sátoraljaújhelyen vállalta a Görögkatolikus Egyház egy szakképző intézmény működtetését, melyre oly nagy szükség van, és statisztikai adatok tanúsága szerint is egyre nagyobb igény van rá. Reményeink szerint ez az intézmény hosszú távon képes lesz segíteni a térség fiataljait abban, hogy minél többen majd szakemberként találják meg helyüket a munkaerőpiacon is – mondta az államtitkár.

Hörcsik Richárd helyi országgyűlési képviselő köszöntőjében kitért arra, hogy Sátoraljaújhely regionális szerepe elvitathatatlan, főleg Tokaj-Hegyalja vonatkozásában a szakképzés területén is, amely a térség további fejlődéséhez elengedhetetlen. A képviselő említette azt is, hogy a városban a bortermelésnek-készítésnek régre nyúló hagyománya van, hiszen itt, az Oremus-dűlőben készült az első aszúbor.

„Egy térség felemelkedésének egyik záloga az iskolák fejlesztése” – mondta Papp Zoltán, a Georgikon igazgatója az ünnepségen. A fejlesztés a magyar kormány támogatásával (EGYH-KCP-16-P-0115) valósult meg. Köszönetét fejezte ki Sátoraljaújhely városnak is, hogy egy pincét felajánlottak az iskolai képzés használatára.

A Georgikon Görögkatolikus Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Technikum, Szakképző Iskola és Kollégiumban leendő mezőgazdasági gépészek, hegesztők, pékek, cukrászok, szőlészek, borászok szerezhetik meg a munkájukhoz szükséges szakképesítést és technikusi minősítést is.

A tangazdaság telephelyét két évvel ezelőtt vásárolta meg a Miskolci Egyházmegye, hogy a képzéshez szükséges fejlesztések megvalósulhassanak. Másfél éve kezdődött meg az épületek, műhelyek felújítása, valamint a tanborászat kialakítása. A kertészeti részlegen az oktatótermek és a szociális helyiségek újultak meg kívülről-belülről. A beruházásnak köszönhetően a gépműhely épületében a téli időszakra is barátságossá vált a képzési környezet. Itt műszaki vizsgabázist is kialakítottak, az üzembe helyezése még folyamatban van. A legnagyobb változáson az a gazdasági épület esett át, amelyből a tanborászatot alakították ki. Komplex feldolgozó- és tárolóhelyiség vált belőle, ezekben a modern berendezések, gépek mellett tárolásra alkalmas berendezések is vannak.

Az iskola több mint kéthektáros szőlőültetvényén a próbaszüretet és a termés feldolgozásának próbaüzemét már a tanulók bevonásával végezték el. Mintegy nyolcvan diák teljesíti szakmai gyakorlatát itt, és a tanév végén majd a vizsgákat is itt teszik le.

Forrás: Miskolci Egyházmegye

Fotó: Gombos Levente

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria