Az istengyermekség örömére kaptunk meghívást – Lisieux-i Szent Teréz-búcsút ünnepeltek Keszthelyen

Lisieux-i Szent Teréz ünnepének előestéjén, október 2-án, szombaton Tódor Szabolcs helyettes esperes, búcsúszentlászlói plébános mutatott be szentmisét, melyet ünnepi hangverseny követett.

A vasárnapi búcsúi szentmise főcelebránsa Udvardy György veszprémi érsek volt. Koncelebrált Mezei András plébános, Madassery Benvin Sebastian SVD, Varga Gábor, az Egri Főegyházmegye, illetve Bajner István, a Szombathelyi Egyházmegye papja. A liturgia elején Dublecz Károly, a Kis Szent Teréz-plébánia képviselő-testületének világi elnöke köszöntőjében leszögezte: a keszthelyi Kármel, függetlenül attól, hogy éppen vannak-e itt kármelita szerzetesek, vagy sem, a hazai kármelita lelkiség egyik fontos központja, ahová sokan zarándokolnak az ország különböző részeiről. „Nekünk, itt élőknek különösen sokat jelent. Mindannyiunk számára büszkeség, hogy Szent Terézről nevezték el ezt a templomot, az ő védőszárnyai alá került, és bármikor betérhetünk hozzá egy kérésre, imára, hálaadásra” – fogalmazott.

Évről évre sokan visszajönnek ide zarándokként, hogy megköszönjék az Úr jóságát, atyai szeretetét, gondoskodását, és kérik Szent Teréz közbenjárását – mondta köszöntőjében Udvardy György érsek.

„Örülök, hogy főegyházmegyénkben ilyen kiemelt jelentősége van ennek a templomnak, és szeretnénk is a későbbiekben is, hogy ez a lelkiség minél hatékonyabban, minél erősebben tudja képviselni a kis út, a szeretet gondolatát a mindennapi élet tevékenységében” – hangsúlyozta a szentmise elején a főpásztor.

Homíliájában a veszprémi érsek arról beszélt, hogy a felolvasott szentírási szakaszok, az ünnep tartalma és a szívünkben lévő vágyak ugyanarról szólnak. Mai ünneplésünk üzenete, örömhíre, hogy

az istengyermekség örömére kaptunk meghívást.

Jézus arról tanít, hogy a mennyek országában az a legnagyobb, aki istengyermeki lélekkel tud tekinteni önmagára, a világra és Istenre. Jézus a gyermeket állítja a középpontba, az istengyermekség magatartását, sőt parancsba adja, hogy gyermekké kell lenni. Újjá kell születni.

De hogyan történjék mindez? Jézus szavai szerint a Lélek fogja mindezt művelni bennünk – az a Lélek, akit megismertünk, akit ajándékba kaptunk, aki a Fiú és az Atya Lelke, aki a Krisztushoz tartozó ember Lelke.

A gyermek tudja, hogy rászorul a felnőttek gondoskodására, oltalmára, s ha meg is kapja, megszületik a bizalom. Ez a legfontosabb az istengyermekségben: az Isten gyermeke megtanul bízni Istenben, feltétel nélkül. Isten nem csak Isten. Nemcsak hatalmas, nemcsak törvényt, parancsot ad, hanem Atya. Az Atya, aki irgalmas, aki élettel ajándékoz, egyben tanítást is ad, parancsot is ad Fia által. Ezek a parancsok a szeretet parancsában foglalhatók össze: „Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött fiát adta érte. Hogy mindaz, aki benne hisz, el ne vesszen, hanem örökké éljen.”

Istennek nem egy tulajdonsága a szeretet, sok egyéb más mellett. Isten a szeretet. Szeretetével szétfeszíti mindazt, ami emberi, ami kicsinyes, ami túlhaladott. Szabadsággal ajándékoz meg.

Szét akarja feszíteni emberi korlátainkat, új élettel akar megajándékozni. Odaadja nekünk Fiát, és Fiában parancsokat, tanítást, útmutatást ad. Szeretetből adja Jézus által parancsait, tanítását, s csak a szeretet által tudjuk megtartani. Megtartjuk Jézus parancsait, mert szeretjük őt.

A mai ünnep abban erősít meg, hogy ha bízom a szeretetben, bízom az Atyában, a Fiúban, a Szentlélekben, az ő szeretetkapcsolatukban, bízom abban, hogy ismerhetem az Atyát, és ő törődik velem és élettel ajándékoz meg, akkor megteszek bármit. Mert szeret engem, és én csak szeretettel tudok válaszolni. Nem látom mindig az értelmét, a célját, gyengének érzem magam ehhez, de megteszem, mert azt kéri tőlem, aki szeret, aki bízik bennem, aki felé bizalommal fordulok – hangsúlyozta Udvardy György. – S akkor máris itt vagyunk a szeretet kicsiny útjánál, itt vagyunk annál, hogy nem feltétlenül nagy elgondolásokat, nagy ívű eszmefuttatásokat kell végigvinnünk a szeretettel kapcsolatban.

A szeretet útja ez: napról napra, percről percre veszem a bátorságot, hogy azt tegyem, amit az Atya kér. Mert ő bízik bennem, s én teljesen ráhagyatkozom.

Szent Teréztől tanuljuk ezt – egészen plasztikusan, egészen a mindennapi életre vonatkozóan. Keresve, hogy hol van az ő helye ebben az istenkapcsolatban, az Egyházban; hogy mit kell tennie, mi a legfontosabb, 

a leglényegesebbhez jut: szeretet akar lenni az Egyház szívében.

Ezért vagyunk itt. Mert ezt a személyre szabott, mindannyiunk számára teljesíthető, mindannyiunk számára fölmutatott utat szeretnénk élni. Ennek számtalan formája van, az életállapottól függően is, de ugyanaz a bizalom tölt el bennünket: Isten gyermekeinek szabadsága. Ezt köszönjük most, ebben akarunk erősödni, ezért vállaltak sokan zarándokutat, hogy megerősödjünk a szeretet kis útjában.

Milyen jó hallani Izajás prófétától a vigasztalást: Isten szülőként gondoskodik az ő népéről, választottairól, figyelve fájdalmára, gyengeségére, elesettségére; magához öleli, térdére ülteti, vigasztalja, bátorítja, gyógyítja; jelenlétével erőt ad, hogy legyen bátorsága megtartani a szövetségi hűséget. Ez történik most ebben a szentmisében is: magunkhoz vesszük Krisztus testét és vérét. Ennél közelebb nem jöhet az Isten.

Ferenc pápa Csíksomlyón elhangzott beszédéből idézve a veszprémi érsek kiemelte: aki kockáztat, azt Isten nem hagyja magára. Akkor merek kockáztatni, ha tudom, hogy a bizalom körülölel. De hát körülölel, szeret engem, mindent átadott, nincs okom panaszkodni, gyengíteni magamat és másokat, hanem csak örömmel élni a mindennapi életet. Így tudjuk kifejezni ezt: „Igen, Atyám, bízom benned. Nehéz. Nem tudom, hogy fogom megoldani, nem tudom, mi lesz a vége, nem tudom, meddig tart, de bízom benned, mert te szeretsz, és én is szeretni akarlak téged.”

Hiányzik-e még bármi is az életünkből? Nem. Mert az Atya mindent átadott a Fiúnak, a Fiú pedig mindent átadott nekünk – mutatott rá Udvardy György szentbeszédében.

A szentmise végén Mezei András plébános köszönetét fejezte ki mindazoknak, akik szolgálatukkal, segítségükkel szebbé tették az ünnepet.

A záróáldás után a főpásztor megáldotta azt a több száz rózsát, amelyekből a jelenlévők hazavihettek egy-egy szálat.

Az ünnepről szóló bővebb beszámoló ITT olvasható.

Forrás és fotó: Veszprémi Főegyházmegye

Magyar Kurír