Az örmény katolikus pátriárka a PPKE-re látogatott, ahol sok örmény diák is tanul

Hazai – 2021. december 22., szerda | 9:56

Hivatalos magyarországi látogatása részeként december 21-én ellátogatott a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karára XXI. Rafael Péter Minászján örmény katolikus pátriárka, akit a kar dékánja, Fodor György fogadott.

Az eseményen részt vett Kovács Bálint, az Armenológiai Tanszék vezetője, Őze Sándor, a Történettudományi Intézet vezetője, Fodorné Sárközi Julianna, a Régészettudományi Intézet oktatója, Sousik Sousani örmény nyelvi lektor, valamint mintegy negyven, az Ösztöndíj Keresztény Fiataloknak program keretében a Pázmány BTK-n tanuló örmény diák. A Miniszterelnökség Üldözött Keresztények Megsegítéséért Felelős Államtitkárságát Kiss Bertalan főosztályvezető képviselte.

A pátriárka köszöntő beszédében reményét fejezte ki, hogy 2022 boldog és szerencsés év lesz, amikor végleg magunk mögött hagyjuk a vírusjárványt. Mint mondta, nagy öröm számára látni, hogy ilyen sok örmény hallgató tanul a Pázmányon. „A diákok otthon vannak itt” – mondta.

Legutóbb pátriárkává választása előtt, idén szeptemberben járt az egyetemen az örmény egyházi méltóság, akkor még Rafael Minászján néven érseki rangban (pár héttel a látogatás után szentelték pátriárkává). Az, hogy három hónapon belül két alkalommal is ellátogatott a Pázmány Péter Katolikus Egyetemre az örmény katolikus egyház feje, nagyon nagy megtiszteltetés az egyetem és a kar számára egyaránt, hiszen jól jelzi az Armenológiai Tanszéken folyó munka fontosságát.

A találkozón a karon tanuló örmény diákok kérdéseket tettek fel, többen a vallások és felekezetek közötti párbeszédről, a nézetkülönbségek feloldásának módjáról kérdezték a pátriárkát. Válaszainak visszatérő üzenete volt, hogy egy az Úr, egy a Krisztus, egy a Megváltó, a békétlenséget mi magunk, emberek keltjük. „Ne tegyél széthúzást oda, ahova Isten isteni dolgot helyezett” – mondta.

XXI. Rafael Péter Minászján ezután az örmények számára fontos három dologról, az identitásról, a valahova tartozásról és a tanúságtételről beszélt. Mint kifejtette, egyik sem létezhet a másik nélkül, hiszen az örmény közösség része lenni (legyen bár az illető éppen Budapesten, a katolikus egyetemen) egyben az örmény identitásból való részesülést is jelenti.

A pátriárka egy Khrisztosz Pantokratórt (Krisztust, a mindenség urát) ábrázoló műalkotást ajándékozott vendéglátóinak.

XXI. Rafael Péter Minászján 1946. október 24-én Bejrútban született. Pappá szentelését követően különböző örmény katolikus intézményeket vezetett Libanonban és az Egyesült Államokban, eközben az örmény katolikusok között apostolkodott. 2005 szeptemberétől az Örmény Katolikus Patriarkátus jeruzsálemi és ammáni exarchájaként szolgált közel hat éven át. Püspökké XVI. Benedek pápa kinevezése alapján 2011. július 16-án szentelte XIX. Nerszész Péter katolikosz-pátriárka, ezt követően foglalta el Kelet-Európa ordinariátusának székét. 2021. szeptember 23-án választotta meg pátriárkává az örmény katolikus szinódus, szeptember 24-én pedig Ferenc pápa is megerősítette tisztségében.

Forrás és fotó: PPKE Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar honlapja

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria