Bábel Balázs érsek vezette a Jézus Szíve-búcsú körmenetét Kalocsán

Hazai – 2018. június 10., vasárnap | 19:43

A hagyományos, idén 156. alkalommal megrendezett Jézus Szíve-búcsú szentségi körmenete a kalocsai Szent István király-templomtól indult el érseki vezetéssel június 10-én, vasárnap.


KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

A harangszóval kísért, énekelve vonuló hívők sokaságában ott voltak a hagyományos viseletbe öltözött kalocsai és Kalocsa környéki hívek is. A dusnoki és bátyai, valamint a kalocsa-eperföldi testvérek gyalogos zarándoklattal érkeztek a búcsú főmiséjére.

A menet a kalocsai Nagyboldogasszony-főszékesegyházhoz vonult, ahol az ünnepi szentmisét Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek mutatta be. A főpásztor a szentbeszédben kitért a szív kultúrtörténeti vonatkozásaira is.

Kiemelte, hogy a szív mindenkor az egész embert jellemezte. A szív titkai mélységesek, de a jó szívű ember elsajátítja a szelídség lelkületét. A szelídeket pedig boldognak mondja Jézus, olyan boldogoknak, akik öröklik a földet.

A szelídséget tanulni kell. Ahogy az ember meg tudja tanulni az agresszivitást, ahogy képes a rosszban kiemelkedő lenni, úgy a szelídséget is képes tanulni. Jézus ezért mondja, hogy „tanuljatok tőlem”.

A szentmise végén a főpásztor ünnepi áldásban részesítette a jelenlévőket.

Forrás: Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye

Fotó: Koprivanacz Kristóf

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria