Balás Béla nyugalmazott püspök kapta a Szabadságért Kaposvár Emlékérmet

Hazai – 2017. október 24., kedd | 19:59

Ünnepi gálaesten adták át az idei Szabadságért Kaposvár Emlékérmet október 23-án. A kaposvári Szivárvány Kultúrpalotában tartott rendezvényen Szita Károly polgármester idén Balás Bélának, a Kaposvári Egyházmegye első püspökének adta át az elismerést.

Tisztelettel kell fejet hajtanunk azok előtt, akik életüket áldozták a hazáért – mondta ünnepi beszédében Szita Károly kaposvári polgármester. Felidézte, 1991-ben a demokratikusan választott új Országgyűlés október 23-át ünnepé nyilvánította.

„A naptár piros betűi csak felszínen ringó piros bóják, a lényeg a felszín alatt van” – idézte Balás Béla püspök korábban egy cikkben megfogalmazott szavait a város vezetője, majd hozzátette: „A lényeg valóban a mélyben van, de mi lenne velünk, szegény utazókkal, ha a végtelen és ismeretlen mélység felett nem segítenének minket a felszínen ringó bóják? Ilyen, a követendő irányt mutató bójákat jelentenek számunkra a Szabadságért Kaposvár Emlékérem kitüntetettjei is.”

Szita Károly ünnepi beszédében méltatta Balás Bélát, kiemelve: a Kaposvári Egyházmegye első püspöke nemzedékének, hivatásának azon kiváló tagjai közé tartozik, akik a szabadság szellemét az elnyomás éveiben is megőrizték. Aki belülről újjászületett; ízig-vérig praktikus, talpraesett, modern, mosolygós, keresztény ember, és szinte ösztönösen teszi a jót.

* * *

Balás Béla 1956-ban tizenöt esztendős kamaszként Budapesten élt, kíváncsian figyelte az eseményeket. Az általa „az emberség revolúciójának” tartott ’56-os forradalom napjairól korábban, püspöksége idején többször is mesélt a kaposvári katolikus gimnázium diákjainak, és a hatvanadik évforduló kapcsán 2016 októberében is felelevenítette emlékeit egy kerekasztal-beszélgetésen: „felbolydult az egész város. Otthon a konyhában szól a rádió szakadatlanul. Félóránként azt hallom: engedélyezik, betiltották, engedélyezik, betiltották. A tervezett nagygyűlésről van szó; a Bem-szoborhoz várnak mindenkit, a Műegyetemtől együtt vonulnak majd a lengyelekkel szolidaritást vállalva... Óriási a tömeg, visszhangzanak a jelszavak, aztán elkezd durvulni a helyzet. Újabb lövéssorozatok, a rádiónál csata...” Balás Béla a lélek forradalmáról szólva kifejtette: „A forradalomnak három fázisa volt. Kitörni »könnyű«, főleg idehaza; magyar embernek könnyű forradalmat csinálni, ám jóval nehezebb győzni, és szinte lehetetlen megtartani a győzelmet, folytatni a forradalmat. Ez azért van, mert a forradalom, ha mélyebben elemezzük, nem felforgatás.... Az igazi forradalom az, amit Jézus magyaráz Nikodémusnak a János-evangélium harmadik fejezetében: nem elég születni, újjászületni kell. Reménytelen az a forradalom, ami nem belső meggyőződésből indul, a lélek 180 fokos fordulatával, teljes belső radikalizmussal” – idézi a Kaposvári Egyházmegye első püspökének szavait a SONLINE Somogy megyei hírportál.

Forrás: SONLINE – Somogy megyei hírportál

Fotó: Lambert Attila

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria