Balatonalmádiban tartották a XI. Nemzeti Kateketikai Kongresszust

Hazai – 2016. november 28., hétfő | 13:23

November 24. és 26. között tartották Balatonalmádiban a kétévente megrendezett országos kateketikai kongresszust „...az ajtóban állok” (Jel 3,20) mottóval.


KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Az országos hitoktatási bizottság húsz évvel ezelőtt kezdte meg a nemzeti kateketikai kongresszusok szervezését azzal a céllal, hogy a résztvevők az egyházmegyéket közösen érintő hitoktatási kérdésekről tárgyaljanak, cseréljenek tapasztalatot, és közös álláspontot alakítsanak ki az aktuális témákban. 1996 óta kétévente rendezik meg a Nemzeti Kateketikai Kongresszust, melyet idén november 24. és 26. között tartottak Balatonalmádiban, ahová az egész országból és a határon túlról is érkeztek hitoktatók Udvardy György pécsi megyéspüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Hitoktatási Bizottságának elnöke meghívására.

A konferencia szervezésénél az volt a cél, hogy lehetőség szerint minden egyházmegye küldjön résztvevőket. A találkozókon testvéri kapcsolat alakul ki a hitoktatók között, hiszen a közös ügy, az evangélium hirdetése, a katekézis szolgálata, a szülők, gyermekek szolgálata minden közösség szívügye. Mindaz, ami ezen a kongresszuson megfogalmazódik, átkerülhet egyházmegyei képzések keretébe is. A kétévente megrendezett kongresszusok közötti időben pedig a saját programjaikat, konferenciákat, képzéseiket szervezik az egyházmegyék – mondta el Udvardy György megyéspüspök.

A kongresszus témája idén a szülőkkel és a tantestülettel való kapcsolattartás volt. „Egy gyermekekkel foglalkozó katekéta számára elengedhetetlen, hogy nyitott legyen a misztériumra. A befogadás, a meghívás nemcsak a szülők és a gyermekek felé fontos, hanem saját magunknak is nyitottnak kell lennünk Isten felé” – hangsúlyozta Felker Zsolt, a Veszprémi Főegyházmegye Hitoktatási Bizottságának elnöke. Hozzátette: a kongresszus célja az, hogy résztvevői azzal a tudattal térjenek vissza életük mindennapi keretei közé, hogy segítséget, világosságot kaptak. Nagyon fontos tehát annak megértése, hogy a hitoktatók hogyan találják meg a közös hangot az iskola tanáraival és a szülőkkel, hiszen elengedhetetlen hozzájárulásuk és támogatásuk a gyerekek lelki neveléséhez és fejlődéséhez.

A tanácskozáson részt vevőket csoportokra osztották, így a műhelymunka keretében megbeszélhették tapasztalataikat.


A kongresszuson jelen volt Márfi Gyula veszprémi érsek is, aki a tanácskozás második napján szentmisét mutatott be paptestvéreivel az almádi templomban.

Forrás és videó: Veszprémi Főegyházmegye

Fotó: Veszprémi Érsekség Facebook-oldala

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria