Bálint Sándor boldoggá avatásáért imádkoztak a Havas Boldogasszony-búcsún Szegeden

Hazai – 2022. augusztus 9., kedd | 9:55

Augusztus 6–7-én tartották a szeged-alsóvárosi ferences templomban a Havas Boldogasszony-búcsút, melynek keretében Bálint Sándor boldoggá avatásáért is imádkoztak. A szegedi néprajzkutatóért Gyulay Endre nyugalmazott püspök mutatott be szentmisét.

A kétnapos szegedi rendezvénysorozat folyamán Bálint Sándorról is megemlékeztek: szombaton megkoszorúzták a néprajzkutató emléktábláját a Pálfy utcában, továbbá emléksétát szerveztek, majd koszorúzást a Mátyás téren.

Az alsóvárosi templom búcsúünnepén szentmisét celebrált többek között Szaplonczay Miklós görögkatolikus esperes és Majnek Antal kárpátaljai püspök. Tartottak szentmisét a hivatásokért, az elhunytakért, az édesanyai és édesapai hivatásokért, a családokért és a békéért, illetve a betegekért, idősekért és orvosokért is.

A „legszögedibb szögedi” boldoggá avatásáért Gyulay Endre nyugalmazott püspök vezetésével imádkoztak a hívek augusztus 6-án, szombaton délután, a búcsúünnepet megnyitó szentmisén.

Szentbeszédében Gyulay Endre püspök azzal kapcsolatban tett fel kérdéseket, hogy vajon a mai világban, ahol rengeteg a bosszúállás és korrupció, mennyire vesszük komolyan az isteni küldetést, illetve hogy az imádkozás valóban beszélgetés-e Istennel.

A szónok felidézte Jézus életének azon eseményeit, amelyek próbatételt jelentettek Mária számára. Kiemelte: a Szűzanyának minden pillanatban Isten Fia volt a fontos, nem saját maga. A legnehezebbet is képes volt vállalni, hogy nekünk, embereknek meglegyen az üdvösség lehetősége. Végig hűséges volt, mert tudta, hogy ez az áldozat a világ minden emberéért van – mondta a nyugalmazott püspök.

Bálint Sándor, aki maga is sokszor járt a ferences templomban, és azon dolgozott, hogy a magyar vallásos kultúrát mindenki számára közkinccsé tegye, példaképként tekintett Máriára – idézte fel a szentmise főcelebránsa.

A szegedi néprajzkutatóért bemutatott szentmise végén azért imádkoztak, hogy Alsóváros szülöttét mielőbb a boldogok között üdvözölhessük. Gyulay Endre nyugalmazott püspök emlékeztette a jelenlévőket, hogy az imát otthon is bármikor el lehet mondani.

Forrás: delmagyar.hu; Szeged-Csanádi Egyházmegye

Fotó: Karnok Csaba

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria