Beöltöztek a Központi Szeminárium kispapjai

Hazai – 2019. november 25., hétfő | 12:51

November 23-án, szombaton este a budapesti Központi Papnevelő Intézet másodéves növendékei magukra öltötték a szolgálat ruháját.

Az este hat órai szentmisében a szeminárium kápolnájában hét bentlakó öltötte magára a reverendát. Krisztus Király ünnepének előestéjén Lobmayer Benedek váci egyházmegyés, Majláth Tihamér, Pongrácz Benedek, Rátkai István és Vörös Dániel szombathelyi egyházmegyés, Riesz Benedek esztergom-budapesti főegyházmegyés, Szalai Tamás székesfehérvári egyházmegyés papnövendékek öltötték magukra a szolgálat ruháját.

A szentmise homíliájában a szeminárium rektora, Martos Balázs kifejezte örömét, és figyelmeztette a kispapokat a szent ruha viselésének 21. századi jelentőségére. A viselet kialakulásáról elmélkedett, majd megjegyezte, hogy az egységet fejezi ki, és jó híréért immár a beöltözöttek is felelősek. Szentbeszédében hangsúlyozta, milyen sok szent viselte ezt a ruhát, hányan szenvedtek érte, benne hitükért vértanúságot.

A homília után megáldotta a reverendákat, majd előbb a szeminárium vezetősége, azután a már beöltözöttek közössége békecsókot váltott a frissen beöltözöttekkel, ezzel is jelezve a befogadást és az egységet.

Az ünnepi szentmisét vacsora követte a szeminárium refektóriumában.

Forrás és fotó: Központi Szeminárium

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria