Betlehemmel várja Jézus születésének ünnepét a győri-adyvárosi lakótelep

Hazai – 2019. december 14., szombat | 13:02

Veres András győri megyéspüspök december 11-én megáldotta Győrben, az adyvárosi tó partján felállított betlehemet. A betlehem Pusztai Csaba képzőművész alkotása. A résztvevőket Radnóti Ákos alpolgármester és Dézsi Csaba András önkormányzati képviselő köszöntötte.

A főpásztor a betlehem megáldása előtt rövid elmélkedést tartott.

Fontosnak tartjuk, hogy úgy készítsük elő a család karácsonyát, hogy abban minden családtag boldogan vegyen részt, és lelkiekben kölcsönösen gazdagodjunk általa. Azért is fogadtam el örömmel a meghívást ennek a betlehemnek a megáldására, mert ez mindnyájunk betleheme, üzen mindazoknak, akik elhaladnak előtte, hogy valami történt kétezer évvel ezelőtt – hangsúlyozta Veres András.

Ez a betlehem hírt ad arról, hogy Jézus által mindnyájan Isten megváltott gyermekei vagyunk. Az Atya elküldte hozzánk Fiát, Jézus Krisztust, aki mindnyájunkat meghívott Isten országába. A karácsony alkalom arra, hogy Isten országát a családunkba varázsoljuk, hiszen Isten országa nem más, mint szeretet, öröm és béke – emlékeztetett a püspök. – Mindenki, aki azért dolgozik ezekben a napokban, hogy a családjának szeretetet, békét, örömöt teremtsen, valójában Isten országát építi.

Kívánom, hogy ez mindnyájunknak sikerüljön, hogy minél többen megtudják, hogy Isten gyermekei vagyunk, és minél inkább megtapasztalják rajtunk keresztül is, hogy az életünknek úgy van értelme, ha Isten gyermekeiként szeretetben, örömben, békében élünk egymással, és ezáltal mindenki életét szebbé, jobbá tudjuk tenni –  zárta rövid elmélkedését a győri főpásztor.

Forrás: Győri Egyházmegye

Fotó: Marcali Gábor/Győr Plusz

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria