Bezárulnak az ajtók, de kitágulnak az Istenhez vezető belső terek – Az Előszenteltek Liturgiája

Március 5-én a nyíregyháza-kertvárosi görögkatolikus egyházközségben Obbágy László parókus végezte a nagyböjti szertartást.

*

Az Előre Megszentelt Áldozatok Liturgiájának különleges mozzanatáról, a leborulásról – annak jelentéséről és jelentőségéről – a következőket olvashatjuk Cselényi István Gábor A keleti szertartás és az Eucharisztia című írásában:

„Nagyböjtben, amikor hétköznapokon nem zajlik eucharisztikus liturgia, és mintegy ezzel is »megböjtölteti« Kelet a híveket, felcsendül egy sajátos szertartás, az ún. »előszenteltek«, vagyis

az Előre Megszentelt Áldozatok Liturgiája, amely nem más, mint (alkonyati zsolozsma keretébe helyezett) ünnepélyes hódolat az Eucharisztia előtt, amelyet egy korábbi szentmiséről a szentségházban őriznek.

Ebben a szertartásban mutatkozik meg, Kelet hogyan is hódol a Nagy Titok előtt: az ünnepélyes menetben körbehordozott szentség előtt a pap (és segédlete) többször is földre borul. Ez az ún. proszkünészisz, a teljes leborulás. Nemcsak főhajtás, nem is csak metanoja (meghajlás) ez, hanem

teljes hódolat.

Meglepő, de a szó a künosz (kutya) szóból származik. Tehát mint ahogy a kiskutya odajuhászodik gazdája elé, úgy borul a szertartást végző a titokzatosan jelen lévő Úr Jézus elé. Olyan pillanat ez, mint amilyen a napkeleti bölcsek hódolata volt, akik Betlehemben »meglátták a gyermeket, anyjával, Máriával, és leborulva hódoltak neki, aztán fölnyitották kincsesládájukat és ajándékokat adtak át neki: aranyat, tömjént és mirhát« (Mt 2,11).

Mi is megnyitjuk szívünket-lelkünket az immár áldozattá lett Krisztus előtt. És olyan pillanat ez a proszkünészisz, mint amilyen a papszentelésben zajlik, amikor ugyancsak teljes leborulásban adja át magát a szentelendő Krisztusnak, a Főpapnak. Vagy leginkább olyan ez, mint amiről a Jelenések könyve beszél: »Az angyalok mind körülfogták a trónt, a véneket és a négy élőlényt, arcra borultak a trón előtt és imádták Istent« (Jel 7,9).

Ebből a szinte megsemmisülésig haladó hódolatból fakad a Bárány és áldozata előtti imádás. Igaz, bezárulnak az ajtók. De ebben a találkozásban most kitágulnak a templom belső terei. Nemcsak a pap vagy a nép végzi a liturgiát, hanem a mennyeiek is: »Az égi erők láthatatlanul velünk szolgálnak.«

»A dicsőség Királya vonul be; a titkos áldozat angyaloktól körülvétetik.«

Kelet tehát nem annyira látni, mint inkább szinte megízlelni szeretné az isteni irgalmat.

»Ízleljétek és lássátok, mily jó az Úr!« – énekeljük ezen a liturgián a 33. zsoltárból az áldozás folyamán.

Nem egyszerűen valamilyen »tárgyról« van szó, amelyet megfoghatunk, körültapogathatunk, hanem Valakiről, Krisztus feltámadt valóságának megtapasztalásáról, az ő üdvösségszerző titkaiban való részesedésről. Az elkezdett örök életről.”

Szöveg és fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye

Forrás: Cselényi István Gábor: A keleti szertartás és az Eucharisztia; Nyíregyházi Egyházmegye

Magyar Kurír