Bizalom és ráhagyatkozás – Online családi lelkinapokat tartottak a Szombathelyi Egyházmegyében

Hazai – 2020. november 23., hétfő | 16:26

A Szombathelyi Egyházmegye Családpasztorációs Bizottsága november 20–22. között online lelkinapokat szervezett. Az esemény főelőadását Székely János szombathelyi megyéspüspök tartotta vasárnap este.

Az első napon Fekete Szabolcs Benedek családreferens többek között Szent II. János Pál gondolatával köszöntötte a résztvevőket: „Az együtt imádkozó család együtt marad.” Ezt követően Pongrácz Benedek papnövendék beszélt a bizalomról, majd egy diameditáció segítségével az isteni szeretetről lehetett elmélkedni. Szombat este a Rád Találtam Dicsőítő Csoport szolgálata után a Szociális Testvérek Társaságának két vezetett imáján vehettek részt a családok. A gyerekeknek Kiss László a hazugságról és az irigységről tartott bábelőadást.

Vasárnap a bizalomról és a ráhagyatkozásról tett tanúságot Éger Csaba és Marcsi, és ezt a témát járta körül Székely János megyéspüspök is. A főpásztor gondolatainak mottója egy Máté evangéliumából vett idézet volt: „Hiszitek-e, hogy tudok segíteni rajtatok?” (Mt 9,28)

„A mai ember a Katolikus Egyház hitét a szép családokban sejtheti meg a leginkább, látva a férjek és feleségek szeretetét, látva, hogy a katolikus családok nagylelkűen igent mondanak a gyermekáldásra” – kezdte előadását a megyéspüspök. Az Egyház a házasságot felbonthatatlan, életre szóló szeretetszövetségnek tartja. Világunk az Atya, a Fiú és a Szentlélek örök szeretetéből van, ennek a szeretetnek a megtapasztalása pedig mélyen megérinti az ember lelkét. A szívünk akkor ujjong, ha ebben élünk. Sokan a szép családokat látva indulnak el a hit útján.

Szent II. János Pál pápa Familiaris consortio kezdetű apostoli buzdításában írja: „Az emberi nem jövője a családtól függ… Elsősorban az Egyház gyermekeinek kell szeretniük a családot. Szeretni a családot azt jelenti: becsülni és állandóan támogatni értékeit és képességeit. Szeretni a családot ugyanaz, mint fölismerni a reá leselkedő veszélyeket és bajokat, azért, hogy le lehessen azokat győzni. Szeretni a családot azt jelenti, hogy törekszenek azon feltételek és körülmények megteremtésére, melyek elősegítik a család fejlődését. A szeretet kiemelkedő módja az is, ha korunk keresztény családjainak – melyeket gyakran megkísért a kislelkűség és a félelem a növekvő nehézségek miatt – újra visszaadjuk az önbizalmat, amely a természet és a kegyelem segítségére és arra a küldetésre támaszkodik, amelyet Isten bízott a családra. Korunk családjainak vissza kell térniük az eszményhez! Krisztust kell követniük! A keresztényeknek az a feladatuk, hogy örömteli élettel és meggyőződéssel hirdessék a családról szóló jó hírt.”

„Hogyan lehetnek a családok a remény jelei?” – tette fel a kérdést Székely János püspök. XVI. Benedek pápa mondta, mivel a nyugati ember elveti magától az élet forrását, ezért belső sivatagban él. Az ember legalapvetőbb kincse ugyanis a Teremtővel való kapcsolata. Ez a kapcsolat a létünk szíve. Ha ezt elveszítjük, önmagunkba zuhanunk. Ez tesz minket nagylelkűvé, derűssé, képessé arra, hogy szeressünk. Ez az erő emeli a házastársakat a sérelmeik, a korlátaik fölé, ez által élhetik meg minduntalan az egységüket. A forrás elutasításának egyik következménye, hogy egyre kevesebb a házasság.

„A házastársak egymásra kimondott igenje ugyanakkor jel” – emelte ki a főpásztor. Ez az igen a végtelen, teremtő Istennek is szól. Így láthatom be, hogy a másik embert Isten adta társul nekem. Ez a két igen egymást erősíti. Egy szépen megélt házasság olyan, mint egy élő tabernákulum, mely Istent jeleníti meg a világban. Az emberi szerelem megtört kenyerében ott rejtőzik az Isten.

A gyermekre kimondott igen is jel. A mai embertől ez az érték is távol került. Nem figyel sem arra, ami előtte volt – az életét valakitől kapta –, mint ahogy a jövő, vagyis a gyermek sem érdekli, aki továbbviszi az életet. A szerelem nem zárulhat páros önzésbe, hanem túlcsordulva, önmagán túlmutatva a gyermek felé kell vezetnie.

Bíró László püspök mondta egyszer, hogy a katolikus közösségek a „pozitív deviancia szigetei”. Egyházi közösségeinkben mutatjuk fel az értékeinket, itt őrizzük az Istennel való találkozásaink és életünk örömeit.

Egy gondolkodó mondta, hogy korunk liberális eszmeisége olyan, mint egy hatalmas özönvíz, melyet megállítani szinte lehetetlen, a társadalmat ugyanis nem tudjuk újra kereszténnyé tenni. Bár nincs annyi homokzsákunk, amennyivel gátat szabhatnánk ennek az áradatnak, de bárkát építhetünk. Minden hitelesen élő család egy ilyen bárka.

Székely János püspök szerint a lengyel abortusztörvény szigorítása azért volt hibás lépés, mert a társadalom nem tehető újra kereszténnyé.

A mai világban a szélsőséges liberális és a konzervatív gondolkodás közötti szellemi harc tanúi vagyunk. A felvilágosodás óta azt hiszi a modern ember, hogy nincs szüksége Istenre, az Egyházra, ő maga a boldogságának a kovácsa. Istent a nyugati tudomány nem képes bizonyítani, ezért a kereszténységet a közéletből és a politikából is kiszorította. De a nyugati, felvilágosult ember nem is akarja elfogadni a teremtő Istent. Tudja ugyanis, hogyha elfogadná, akkor az Ő „gyönyörű törvényei” szerinte kellene élnie. Pedig a szabadság természetes célja a jó, az érték, ahogyan az értelem célja az igaz.

A keresztények konzervativizmusa nem azt jelenti, hogy múltbeli, halott dolgokhoz ragaszkodik, hanem az élő Istenhez, aki éltető törvényét beleültette a világba.

Ezt a harcot látjuk az LMBTQ és a gender erőszakos törekvéseinél is. Ezek az ideológiák szeretnék uralni a köznyelvet, a kultúrát és a médiát is. Székely János püspök kitért a nagy vitát kiváltó Meseország mindenkié című könyvre, mely a főpásztor szerint arra a korosztályra akarja rázúdítani az elképzeléseit, melynek fogalma sincs még ezekről a kérdésekről, ráadásul a kisgyermekkor pont az az időszak, amikor a nemi identitás kialakul. „Halálos vétek egy kicsi gyerek kezdődő nemi fejlődését megzavarni. Ez a mesekönyv – főleg a hozzá írt kézikönyv – a gyermek szülőkkel való kapcsolatát is el akarja bizonytalanítani” – hangsúlyozta a főpásztor.

Az Egyház mindig azt képviselte, hogy senkit nem szabad a nemi identitása miatt kitaszítani. De az Egyház azt is hirdeti, hogy az Úristen férfinak és nőnek alkotta az embert. A nemi identitás elbizonytalanodása nem genetikai eredetű, sokszor – főleg a fiúknál – az apa, vagyis a férfias viselkedési minta hiánya okozza. A nemi identitásunkat Istentől kapjuk, nem mi hozzuk létre. Ez a szellemi harc nem utolsósorban az Egyház, leginkább az egyházi iskolák ellen irányul. De a gazdasági rendszer esetében is érezhető ez a sajátos küzdelem. Ebben a harcban segíthet Pál apostol lelki fegyverekről szóló tanítása (Ef 6,13–17). Ő beszél a megigazulás páncéljáról, mely Isten szeretetét jelenti. A saru a lábunkon a készség a békesség evangéliumának hirdetésére, a lélek kardja az Isten szava, sisakja pedig az üdvösség reménye. A keresztény ember túllát a horizonton, látja a végső beteljesedést, a halál kapuján át belát az Isten örök szeretetének világába.

A járvány megpróbáltatásai is arra hívnak, hogy spiritualitással, lelki erővel küzdjük végig ezeket a hónapokat. Lehetőséget ad az elcsendesedésre, imádkozásra.

Székely János püspök arra buzdította a családokat, hogy esténként üljenek le, beszélgessenek és imádkozzanak együtt. „Ne a félelem uraljon bennünket. Ha Isten kivesz valamit a kezünkből, mindig beletesz valami nagyobbat” – zárta előadását Székely János szombathelyi megyéspüspök.

Képernyőfotó: BB

Magyar Kurír/Baranyai Béla

Kapcsolódó fotógaléria