Bizalommal tette Isten kezébe életét – Kaszap István jezsuita novíciusra emlékeztek szülővárosában

Hazai – 2021. december 20., hétfő | 17:02

Kaszap István halálának 86. évfordulóján Spányi Antal püspök a Székesfehérvári Egyházmegye megjelent papságával mutatott be koncelebrált szentmisét a jezsuita novícius szülővárosában, Székesfehérváron, a Prohászka-emléktemplomban december 17-én.

A főpásztor a híveket és a betlehemi lánggal érkező cserkészeket köszöntve a fiatalon elhunyt hitvalló kispapról úgy fogalmazott: „Tőle erőt és bátorságot nyertek, mert nem az a lényeges, hogy mennyi ideig élt, hanem hogy lelke mennyire Istené lett, az Úré, aki megszólította őt, és akinek igent mondott hívására. Hordozzátok tovább Kaszap István tanítását, és éljetek az ő lelkületével, hogy mindig készségesek legyetek meghallani az Isten hívását!”

Tóth Tamás plébános köszöntőjében arról beszélt, hogy Kaszap István már betegsége és súlyos szenvedései előtt odaadta életét Istennek. „Amikor minden bizonytalanná vált körülötte, s a jövője is megkérdőjeleződött, az Úr már akkor biztos helyet kért az ifjú jezsuita életében, aki lelkét belesimította az örök Atya kezébe és ölelésébe.” Ez reményt ad nekünk is, hogy bármi történik, legyen bátorságunk követni a 19 éves Kaszap Istvánt – mondta a plébános.

Spányi Antal megyéspüspök Kaszap István életének két szakaszát emelte ki szentbeszédében: az elsőt, amikor családja körében élt békességben, örömben és sikerekben; a második szakasz azonban már betegségben telt, amely megakadályozta abban, hogy elérje földi vágyait. Ő mégis növekedett Isten és az emberek szeretetében, lelke közelebb került Istenhez. Egyre súlyosbodó betegségében lángoló szívvel merte kimondani az Úrnak: „Szeretettel és szenvedéssel akarlak szolgálni.” „Meghalt, de célba érkezett, és megtalálta Istent. Valóra vált életének álma, mert bár betegsége miatt nem lett szerzetes, nem jutott el papként az oltárhoz, de lángoló szívvel elérkezett az atyai házba.

Isten hozzánk is eljön, bennünket is megszólít, és tőlünk is megkérdezi, mit szeretnénk tenni a magunk életével.

Rajtunk múlik, hogy a felénk közeledő Istennek milyen választ adunk. Ha elfogadjuk az Ő akaratát, akkor lelkünkbe olyan békét kapunk, amelyet a világ sem megérteni, sem megadni nem tud. Kaszap István gyengeségeiben is megtapasztalta Isten örömét és erejét.

E világ fejedelme mindent megtesz, hogy a mi életünket is megnehezítse, hogy keresztjeink súlyossá váljanak, és nem érti, miért győzzük mindezt. Kaszap István élete tanítás és példakép.

Ezt a tanítást fogadjuk most szívünkbe és lelkünkbe, hogy mi is mindig igent mondjuk Istennek, akkor is, ha terveinket vagy álmainkat is fel kell áldoznunk. Így építsük tovább Isten országát!” – buzdított a főpásztor.

A szentmise után a hagyományoknak megfelelően a megyéspüspök vezetésével az egyházmegye papsága, a zarándokok, a cserkészek és a hívek Kaszap István sírjához vonultak, hogy megköszönjék közbenjárását, az imameghallgatásokat, és kérjék Istentől mihamarabbi boldoggá avatását.

Forrás: Berta Kata/Székesfehérvári Egyházmegye

Fotó: Vasvári Tamás

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria