Családi napot tartottak Nógrádsipeken

Hazai – 2018. augusztus 25., szombat | 15:03

A családok éve alkalmából családi napot szervezett Nógrádsipeken július 29-én az ÉletBoldogság Család Rendszer (Lifehappiness International) szervezet. A program fővédnöke Bíró László tábori püspök volt. A nyitó szentmisét Czombos József aranymisés rimóci plébános, kanonok mutatta be.

Bíró László személyes hangú levelében köszöntötte az aranymisés Czombos Józsefet. A püspök levelében megköszönte a szervezőknek, hogy keresik azt a nyelvet, mellyel szót érthetnek a ma emberével, s közösségbe hívják a családokat. A szentmise elején a helyi plébános, Gencsi Zsolt Szeráf köszöntötte az egybegyűlteket és aranymisés paptestvérét. Pifka Alexandra, a Lifehappiness International nevében üdvözölte a megjelenteket, utána a falu polgármestere, Vízi Zoltán köszöntötte a vendégeket.

A prédikációban Czombos József kiemelte: „Szeressétek egymást!”, hiszen minden emberi kapcsolat alapja a szeretet. Beszélt a megszentelt életről, családról, papi hivatásról, s elmondta a legszebb hivatás a másokért vállalt élet. „Jó családban születtem” – így vallott családjáról, szeretettel és meghatottan emlékezett vissza gyerekkorára, szüleire, testvéreire, életét meghatározó személyekre.

Czombos József több mint egy évtizede végez betegek között is szolgálatot a balassagyarmati kórház krónikus belgyógyászatán, illetve pár hónapja az ápolási osztályon is. Elmesélte egyik kórházi élményét: áldoztatni ment a kórterembe, s az egyik beteg ráförmedt: „én ateista vagyok!”. Ő ima közben többször is szeretettel ránézett a magát ateistának mondó férfira. Pár hét elteltével ez a férfi is bekapcsolódott az imába. Nem biztos, hogy szavainkkal érünk el eredményt, hanem leginkább példamutatásunkkal – vonta le a tanulságot Czombos József. Prédikációja végén invitálta a jelenlévőket, hogy minél gyakrabban keressék fel a templomot, melyet ő „lelki szanatóriumnak” nevezett.

A szentmise után különféle programok kezdődtek: volt mentálhigiénés és életvezetési tanácsadás, játszóház, sportfoglalkozás, koncert. Bemutatkoztak az egyházmegyében működő különböző szolgálatok is, így a Váci Egyházmegye Kórházlelkészi Szolgálata is.

A szolgálat munkatársai a különböző korosztályokat megszólítva, többféle programmal fogadták az érdeklődőket : a gyerekeket színezőkkel, a felnőtteket a kórházlelkészi szolgálatról szóló információkat tartalmazó totóval, illetve a kórházban töltött idők tapasztalatait megosztani kívánó látogatókat számos kérdéssel.

Forrás és fotó: korhazlelkesz.hu/Váci Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria