Csodák és szabadulások – A börtönben zajló cigánypasztorációról volt szó a Szent Atanáz-főiskolán

Hazai – 2019. november 18., hétfő | 11:30

A cigánypasztoráció iránt érdeklődők november 12-én délután ismét összegyűltek a nyíregyházi Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskolán. Az alkalomról a főszervező, Inántsy-Pap Ágnes számolt be.

A kerekasztal-beszélgetés a főiskola által szervezett Cigánypasztoráció a Görögkatolikus Egyházban című programsorozat keretében valósult meg.

Az első téma Sója Miklós görögkatolikus pap munkássága, a második a romák vallásossága volt. A harmadik alkalommal a katolikus egyházon belüli cigánypasztorációról beszélgettek a résztvevők, a negyediken pedig a romák oktatásának neveléstudományi vonatkozásait vizsgálták, fókuszba helyezve a különböző oktatási formákat. Az ötödik kerekasztal-beszélgetésen Beer Miklós váci megyéspüspök és Balogh Győző rakacai parókus előadását kiegészítve a roma testvérek is elmondhatták véleményüket a katolikus egyház cigánypasztorációs tevékenységéről.

A rendezvény lehetőséget adott arra, hogy a börtönben megvalósuló csodákat és lelki szabadulásokat élhessünk együtt át.

A megrendítően őszinte hangulatú beszélgetést Kocsis Fülöp metropolita nyitotta meg, majd a résztvevők megismerkedhettek Boros Lajos volt fogvatartott életútjával, a csodával és a szabadulással, ami az ő életében történt.

Ezt követően Lippai Csaba és Orosz Árpád börtönlelkészek, lelkivezetők, Drotár Zsolt és Vatai Gyula börtönparancsnokok és Nagy Zoltán börtönőr vallottak szolgálatukról.

A beszélgetés hangulatát még őszintébbé tette Boros Lajos volt fogvatartott saját szerzeményű énekeinek előadása.

A következő kerekasztal-beszélgetés várhatóan 2020 márciusában lesz.

Forrás: Inántsy-Pap Ágnes/Nyíregyházi Egyházmegye

Fotó: Szilágyi Tibor

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria