Diakónussá szentelték Káplár Mártont Debrecenben

Hazai – 2018. szeptember 6., csütörtök | 9:01

A görögkatolikus egyházi év első napján, szeptember 1-jén újabb diakónusszentelésnek lehettek tanúi a hívek a debreceni Attila téri Istenszülő oltalma-főszékesegyházban. Káplár Mártont Kocsis Fülöp hajdúdorogi érsek-metropolita szentelte diakónussá.


KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Káplár Márton 1992-ben született Debrecenben, görögkatolikus családban. 2011-ben jelentkezett a nyíregyházi szemináriumba, ám diplomáját végül a Pázmány Péter Katolikus Egyetem hallgatójaként szerezte meg 2018-ban.

A görögkatolikus egyházi év első napján két evangéliumi szakaszt olvastak fel: az egyik az idők végezetéről, a másik Krisztus földi működésének kezdetéről szól. „Együtt kell látnunk a kezdetet és a véget. Nem tudjuk értelmezni életünket, ha nem látjuk, hogy honnan jöttünk és hová megyünk. Ha nem tudjuk, hogy mi végre vagyunk, hogy mi végett kell elvégeznünk a dolgainkat” – kezdte elmélkedését a szentelő főpásztor, Kocsis Fülöp, aki arra is felhívta a figyelmet, hogy bár az időben élünk, de az időtlenségre készülünk. Ahhoz, hogy az időtlenséghez eljussunk, testestől-lelkestől az időben kell maradnunk.

„Ezért az időt az Egyház megszenteli, újra és újra elindít minket az év kezdőnapján, és elvezet bennünket a befejezéshez. De szemünket a végre, a végső időkre kell függesztenünk ahhoz, hogy az időben élve be tudjuk teljesíteni, amit abban a pillanatban az Isten, az idő ura vár tőlünk” – fogalmazott a főpásztor, majd azzal folytatta, hogy Jézus messiási működése Izaiás próféta tekercsének felolvasásával kezdődött: „Az Úr lelke rajtam, elküldött, hogy örömhírt vigyek a szegényeknek, meggyógyítsam a megtört szívűeket, hirdessem a foglyoknak a szabadulást, a vakoknak a látást…”

Ezután Jézus összetekerte a tekercset, és azt mondta: „Ma beteljesedett a próféta jövendölése!” Rá is szegeződött minden szem, amiért kimondta a rá vonatkozó próféciát – „az Úr lelke rajta” – és elkezdte hirdetni a leírtakat, az Úr kegyelmének esztendejét, azt, hogy ez az idő beteljesedik. Ilyen beteljesedés volt az – mutatott rá Kocsis Fülöp –, amikor a Lélek leszállt Jézus Krisztusra a Jordán partján. A Lélek leszállása Jézusban teljesítette küldetését, hivatását, attól kezdve mindent a Lélekben vitt véghez.

„Sokszor megfeledkezünk a Lélek munkájáról, pedig ha Jézusra tekintünk, ha a csodáit látjuk és csodálatos tanítását halljuk, mindig észre kell vennünk a Lélek működését. Mert Krisztus is az Atya küldötteként mindent a Lélekben vitt végbe. Mártonra is leszáll a Lélek – beteljesíti hivatását, eltölti a Lélek” – utalt a szentelendőre Kocsis Fülöp, majd azzal folytatta, hogy akiket a Lélek vezet, azok az Isten fiai. Ők töltik be az Isten akaratát. „Márton nem félt attól az úttól, ami elvezette a mai naphoz, a fölkészülés útjához, de ma egy olyan pontra érkezett, amit a saját erejéből, saját lelkesedéséből, elszántságából nem tudna megtenni.

Elérkezett az a pillanat, amikor a Lélek veszi kézbe és alakítja át az életét. Isten szolgájává lesz, éppen úgy, ahogy Jézus is” – fogalmazott a főpásztor, majd azzal zárta prédikációját, hogy noha most még nem látványos Káplár Márton szolgálata, de éppen ez a Lélek által átjárt krisztusi út. Végezetül mindenkit arra kért, hogy imádkozzon azért, hogy ez a szolgálat Lélekkel teli legyen, hogy a diakónus mindig azt tudja tenni, amit az Isten vár tőle.

A felajánlás után a szentélybe kísérték a szentelendőt. Ott meghajolt a püspök előtt, aki kereszt alakban megjelölte a fejét. Két diakónus vezette végig háromszor az oltár körül, melyet mind a négy sarkán csókkal illetett. Az oltár előtt térdeplő szentelendő fejét Kocsis Fülöp kezével és omoforjával befedte, ekkor kezdetét vette a főpásztor által mondott szentelési ima. Ezután megkapta a diakónusi jelképeket: az oráriont, a kézelőt, a ripidiont és a tömjénezőt.

Az újszentelt a szertartás végén szentképpel ajándékozta meg a jelenlévőket, melyen választott jelmondata olvasható: „Önmagunkat, egymást s egész életünket Krisztus Istenünknek ajánljuk”. Káplár Márton Szegeden kezdi meg szolgálatát.

Forrás és fotó: Hajdúdorogi Főegyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria