Diplomaosztó az Egri Hittudományi Főiskolán

Hazai – 2018. június 25., hétfő | 17:51

Főpásztori szentmisével kezdődött június 23-án az Egri Hittudományi Főiskola diplomaosztó ünnepsége. Ebben a tanévben összesen hatvanhat hallgató kapott diplomát.

Ternyák Csaba egri érsek szentbeszédében elmondta: az Ószövetség Isten üzenetét közvetíti. Torz képet kapnánk a Teremtő szándékáról, ha kizárólag az Újszövetséget olvasnánk. Az Ószövetség a választott nép életén keresztül jeleníti meg az üdvösség történetét, Isten emberkeresését. Ez megmutatkozik a sokszor kegyetlennek tűnő eseményekben is – utalt a napi olvasmányra a főpásztor. – Fontos, hogy beszéljünk az emberiség tapasztalatáról, az előttünk járó nemzedékek istenképéről. Az Ószövetség elsősorban az igazságosság oldaláról közelítette meg az Istennel való kapcsolatot, az ebből következő bosszúállással együtt. Ez a szemlélet sokszor a mai keresztények között is jelen van valamilyen formán.

Amikor távol járunk Istentől, vagy küzdünk vele, meg kell tapasztalnunk igazságosságát, azt, hogy a rossz büntetést érdemel, a jó pedig jutalmat. Isten szeretete, jósága és gondviselése kiolvasható az Ószövetségből, azonban az Újszövetség üzenete teszi teljesen világossá számunkra, Jézus Krisztusban tárulkozott fel Isten igazán előttünk. A napi evangélium jól kifejezi ezt: Jézus a hegyi beszédben az Atya olyan tulajdonságaira mutatott rá, mely szívünket bátorsággal és vigasszal tölti el.

A hitoktatókhoz fordulva Ternyák Csaba kiemelte: fel kell villantanunk, rá kell világítanunk a ránk bízottak előtt, hogy Isten jó hozzánk és szeret bennünket. Ugyanakkor nem szabad elfelejtenünk az irgalmasság mellett jelenlévő igazságosságot. E két tulajdonság közötti feszültséget Jézus Krisztussal oldotta fel Isten. Ha az ember belegondol ebbe a csodába, végtelen hála tölti el szívét. Ezért fontos, hogy a papok és a hitoktatók meg tudják mutatni másoknak Istent. A mai ember is keresi Istent, csak sokszor más úton, akár tévúton. Istent sokszor bálványokkal pótolja az ember: vannak a mi életünkben is bálványok, melyeket ki kell szórnunk. Isten embereinek feladata, hogy felnyissák erre mindenki szemét. Isten titkos tervében meghív mindenkit a megtérésre, az új életre, hiszen Isten igéje lámpás, mely utat mutat, amennyiben olvassuk, forgatjuk a Szentírást. Egyre jobban megismerhetjük őt, és ez egyre mélyebb szeretetre vezet. A hitoktatóknak is meg kell tapasztalniuk mindezt.

„Ahogy az Egyház története üdvösségtörténet, úgy a mi életünkben a fejlődő istenkapcsolat is üdvösségtörténet. Mi magunk is úton vagyunk, ahol minden kicsi eredménynek örülni kell. Isten kegyelme segít bennünket abban, hogy szenteket neveljünk. Fontos, hogy ne magunknak tulajdonítsuk a sikereket, és ne veszítsük kedvünket, ha nem látunk azonnal eredményt. Úgy tekintek a hitoktatókra, mint a papokra, mint munkatársakra, akik Isten igéjét hirdetik, evangelizálnak az Egyház csodálatos missziójában – fordult a végzettekhez a Ternyák Csaba érsek. – Feladatunk, hogy felnyissuk mások szemét arra, hogy milyen jó az Isten, hogy nem kell aggódnunk. S megtapasztalhatjuk a boldogságot, amit mindenki keres, az igazi, Istenben lévő boldogságot.”

„Az Egri Hittudományi Főiskola életében jelentős nap a diplomaosztó, a papképzés mellett az is feladat, hogy jó hitoktatókat adjon az intézmény az egyházmegye szolgálatára” – mondta Dolhai Lajos, az intézmény rektora. Összesen 66 hallgató végzett ebben a tanévben: 35 hitoktatói, 3 katekéta lelkipásztori, 12 hittanár–nevelő mesterszakos, 16 pedagógus pedig a két féléves katolikus hit szakirányú továbbképzés lezárultával kapott diplomát.

A szentmise után a hitoktatók ünnepélyesen ígéretet tettek, hogy az evangéliumot hűségesen fogják tanítani, majd a főpásztortól és a rektortól átvették diplomájukat.

Forrás: Egri Főegyházmegye

Fotó: Vanyó Boglárka/Szent István Televízió

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria