Dolhai Lajos: Úgy várjuk az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust, mint a karácsonyt

Hazai – 2020. február 25., kedd | 13:40

Dolhai Lajos, az Egri Hittudományi Főiskola rektora, a Nemzetközi Teológiai Bizottság tagja tartott előadást a kongresszusról február 19-én Debrecenben, a Kölcsey Központban a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ) debreceni csoportja szervezésében.

Mi, magyar katolikusok évek óta az eseményeken való aktív részvétellel várjuk a szeptemberi eucharisztikus kongresszust, ennek kézzelfogható módja az is, hogy templomainkban a vasárnapi szentmisék elején vagy végén imádkozunk a nagy egyházi ünnepség sikeréért – kezdte előadását Dolhai Lajos, aki a 2020. szeptember 13. és 20. között Budapesten megrendezendő 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) céljáról, az előkészület folyamatáról és főbb eseményeiről beszélt.

A bevezető gondolatok után Dolhai Lajos a kongresszus logóját, szimbólumát mutatta be, amely már talán mindenki számára ismert. A sárga színű kör és kehely az Oltáriszentségre emlékeztet bennünket, az ostyában lévő piros színű kereszt Jézus megváltó áldozatára, a négy függőlegesen lefelé forduló hullám a kongresszus alapgondolatára, jelszavára utal: „Minden forrásom belőled fakad” (Zsolt 87,7). A szimbólumon láthatjuk, hogy a hullámok nemcsak lefelé irányulnak. A vízszintes vonalak a helyszínt, Budapestet juttatják az eszünkbe, amelyet a Duna szel ketté, ugyanakkor Közép-Európa népeit is összeköti. Magyarországra utal még a piros-fehér-zöld nemzeti szín is.

Olyan lesz ez az esemény, mint egy nagy, térben és időben kitágított úrnapi szentmise és körmenet, amely alkalom arra, hogy egy héten keresztül együtt tegyünk tanúságot keresztény hitünkről és Jézus Krisztusba vetett reménységünkről. Ez történt az 1938-as budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszuson is, amely az ezeréves Magyar Katolikus Egyház talán legemlékezetesebb, legnagyszerűbb eseménye volt. Különböző tárgyi emlékek, jelvények, kiadványok emlékeztetnek bennünket erre – tekintett vissza az eseményre, amelynek az egyik fő helyszíne szintén a Hősök tere volt. Az akkori közlekedési körülmények ellenére több millióan megfordultak Budapesten, és mintegy ötszázezren vettek részt a kongresszus szentmiséin.

Az NEK Teológiai Bizottsága a hívek számára megfogalmazott egy négyrészes hitvallást arról, hogy mit is hiszünk és vallunk mi, katolikus keresztények az Oltáriszentségről. Dolhai Lajos felhívta a figyelmet arra is, hogy a hitvallásnak minden egyes szava nagy jelentőséggel bír.

– Hiszem és vallom, hogy az Eucharisztiában Isten igéje és a Szentlélek ereje által, a pap szolgálata révén, valóságosan jelen van a feltámadt, élő Jézus Krisztus. Őt imádjuk, aki ebben a szentségben nekünk adta önmagát.

– Hiszem, hogy minden szentmise áldozat, amelyben jelenvalóvá válik Krisztus egyszeri, tökéletes és megismételhetetlen keresztáldozata.

– Hiszem, hogy az Eucharisztiában jelen lévő Jézus Krisztus az örök Isten Fia, valóságos Isten és valóságos ember, aki elválaszthatatlan egységben él az Atyával és a Szentlélekkel.

– Hiszem, hogy az Eucharisztia, a szeretet szentsége keresztény életünk forrása és csúcspontja.

Az előadó a továbbiakban az előkészület folyamatának fontosabb dátumaira hívta fel a figyelmet.

Az írást teljes terjedelmében a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye honlapján olvashatják.

Szöveg: Kovács Ágnes

Forrás és fotó: Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria