Egy család lettünk – Sorozat indult volt pázmányos párokról, akik az egyetemen találtak egymásra

Hazai – 2021. március 20., szombat | 19:40

Az Amoris laetitia-családévhez kapcsolódva a Pázmány Péter Katolikus Egyetem (PPKE) blogján új sorozat indult, amelyben egykori pázmányos házaspárok történeteit osztják meg, akik az egyetemen találtak egymásra.

Emlékeket idéznek fel, beszélgetnek velük az első találkozásról, kapcsolatuk kibontakozásáról, a gyerekekről, a családban megélt őszinte közösség, egység és szeretet öröméről, amely egyedülálló és rendkívüli erőforrásként táplálja házasságukat.

Elsőként Horváth Réka és Kun Miklós történetét ismerhetik meg az érdeklődők. Réka és Miklós azonos szakpárjuk miatt együtt jártak az előadásokra, szemináriumokra, vizsgákra, szigorlatokra. Egy pázmányos házibulin barátságukból szerelem lett, a lánykérés pedig egy előadásból vett idézettel történt. Együtt váltak felnőtté, kapcsolatukban és az által mindketten kiteljesedtek.

Arra a kérdésre, hogy milyen szerepet töltött be az életükben a Pázmány, így válaszoltak:

Miklós: Alapvetőt. De nem csak a szakpárok vagy a megismerkedés miatt. Az a szellemi alapozás, amely főleg a filozófiai tantárgyakon keresztül került belénk, mind a munkánkban, mind a magánéletben, gyereknevelésben támpontokat ad. Hol explicite, hol tudat alatt. Be- és össze is drótozott ez minket.

Réka: Jelentős szerepet. Rendkívül sok értéket, világszemléletet és komoly tudást szereztünk az itt töltött öt év alatt. Olyan tanárokat ismerhettünk meg, akikre ma is hálával és elismeréssel gondolunk vissza. Nemcsak egymást ismertük meg itt, de életre szóló barátokat is szereztünk a Pázmányon, jó pár volt hallgatótársunkkal ma is tartjuk a kapcsolatot, egymás gyerekeinek a keresztszülei lettünk, a mai napig összeköt sokunkat a pázmányos lét. Mindkettőnknek a Pázmány volt az első katolikus oktatási intézménye, de az ott kapott értékrend és közösség azt a tapasztalatot hozta számunkra, hogy ezt az értéket kell a gyermekeinknek is továbbadni. Így Ábel fiunk már a piarista gimnázium diákja, Bora lányunk pedig a Néri Szent Fülöp Általános Iskola tanulója.

A teljes interjú ITT olvasható el.

Ferenc pápa tavaly év végén, a Szent Család vasárnapján hirdette meg 2021-re a családnak szentelt különleges évet. Az Amoris laetitia-családév március 19-én, Szent József ünnepén vette kezdetét.

Forrás és fotó: pazmanyonline.blog.hu

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria