Egy családos tábor délutánja – Eucharisztikus jelenlétben

Hazai – 2019. augusztus 5., hétfő | 15:42

A győri kármelita templom családos közössége fogadta a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus győri egyházmegyés munkatársait Kőszegen. Kálmán Imre, a NEK egyházmegyei referense, valamint Várkonyi Borbála egyházmegyei asszisztens július 31-én előadást tartottak a Szent Imre Missziós Ház és Verbita Központban megrendezett táborban.

Mosolygós, ismerős arcok fogadnak bennünket, ahogyan begördülünk a NEK-et hirdető matricával díszített kisbusszal a verbita rend (Isteni Ige Társasága) központjának udvarára. Zajlik a délutáni élet, gyerekek egy csoportja fogja körül az autóból éppen kikászálódó Imre atyát, akit ismerősként köszöntenek, s aki a megérkezés pillanatában máris kezébe veszi egy baráti házaspár kisbabáját, Imrét. A szívélyes fogadtatásban egy kis szöcske is részt vesz, amit négy-öt lurkó ad kézről kézre egymásnak, hol sikongatva, nevetgélve, hol félig-meddig megijedve az addig ismeretlen kis állattól. A családok, házaspárok rögtön mesélni kezdik élményeiket, beszámolnak a tábor napi programjairól, amelyek között az egyik legnépszerűbb a gyerekeknek tartott esti mese-kör. A legnagyobb élmény persze, amikor az apukák vállalkoznak egy-egy mese elmondására, megnevettetve az egész társaságot. Szóba kerül az előző napi kirándulás is, a kilátó megmászása, a közös szentmise a belvárosban, s látszódik, érződik, hogy a közös együttlétben mindenki átalakul egy kicsit.

Az egyik főszervező házaspár, Pongrácz Attila és felesége, Annamária nagy bizalommal és segítőkészséggel vezetnek bennünket az előadóterembe, a délutáni program helyszínére, s közben megtudjuk: 14 család van jelen a táborban, összesen 25 szülő, 2 nagymama és 27 gyerek. A tábor heti témája a felnőtt csoportban az önismeret az Istennel való kapcsolat tükrében, a gyermekek számára pedig az Eucharisztia témájában tartanak foglalkozásokat. Így a délutánra tervezett előadásunk nem is lehetne aktuálisabb. Bemutatkozásunkat és felváltva elmondott előadásunkat tapasztalatainkkal, élményeinkkel és az Eucharisztiával való személyes kapcsolatunk momentumaival egészítjük ki: felelevenedik egy éjszakai szentségimádás és szentmise élménye a krakkói ifjúsági világtalálkozó utolsó estéjén, az Eucharisztia csodálatos vonzásának megtapasztalása, a jelenlét „pulzálása”, amelyben megszűnik tér és idő, vagy a veronai klarissza nővérek csendes, mindennapos szentségimádásban töltött, áldozatos élete. A személyes élményeken túl beszélünk a kongresszusról, annak az Egyházban betöltött szerepéről, az elsőáldozás lehetőségéről, a programokról, de szóba kerül a családos életben megvalósítható eucharisztikus élet mibenléte is.

A délutáni előadást szentmise követi a ház emeleti kápolnájában, amelyen kicsik és nagyok is részt vesznek, nemkülönben a zenei szolgálatban és a ministrálásban. Imre atya az evangéliumhoz kapcsolódva arról a szeretetről beszél, amely megelőzi a családtagokhoz, szülőkhöz, testvérekhez, férjekhez és feleségekhez fűződő kapcsolatainkat: Isten szeretete ez, ami megelőz mindent, és aminek viszonylatában tudjuk elgondolni életünket. Homíliájában Loyolai Szent Ignácról is megemlékezik: a jezsuita rend alapítójának emléknapján híres imádságának kezdő sorából kiindulva ismét a szeretet erejére hívja fel a figyelmet. „Fogadd el, Uram, szabadságomat!” – énekeljük sokszor. Személyes szabadságunk odaajándékozása, az arról való lemondás megnyit a másik szabadságára bennünket. Ha két ember lemond saját szabadságáról (s ugyanígy Isten viszonylatában), hogy azzal a másikat megajándékozza, éppen e gesztus által válnak szabaddá. Ebben a gesztusban, amelyet a házastársak tesznek elköteleződésükkel egymás felé, az evangéliumban megfogalmazott szeretet nyilvánul meg: az arra való akarat, hogy Istent (az abszolút másikat) előbb szeressük önmagunknál.

A szentmise bensőséges légkörében valóban az egymásnak való átadottság érződik a jelen lévő házaspárok és családok között, akik az egymás iránti mély és erős jézusi szeretetről tesznek tanúságot. S itt értjük meg, hogy az Eucharisztia valóban közösség: Jézus jelenléte, aki közösségben van az Atyával és a Szentlélekkel, s ebbe a közösségbe hív mindenkit. S ennek az isteni közösségnek válik ikonjává minden család, ahol befogadják a szomjazó Jézust. Így valóságosan átalakulnak a személyes emberi kapcsolataink, gesztusaink, amelyeket a másik ember felé teszünk. A szomjat, Jézus vágyódását enyhíthetjük egy-egy simogatással, gyermekeink megölelésével, házastársunk kezének megfogásával, s minden, a szeretetből fakadó apró gesztussal.

A szentmisét követő közös vacsora után meglepetésben van részünk: a szervezők rövid szentségimádásra hívnak meg bennünket, hogy ott elcsendesedve egy pillanatra mindannyian letérdeljünk az Úr elé.

Szentségi áldással indulunk tovább, szívünkben a találkozás és az eucharisztikus közösség megtapasztalásának élményével, a gyermekek mosolyával, kacagásával. Azokkal az apró pillanatokkal, amelyek ajándékként megédesítik a hétköznapok monotonitását: ahogyan egy kisfiú édesanyja ölébe bújik a szentmise közben; ahogyan csillogó szemekkel kezet fog a Miatyánkot követően társaival; ahogyan egy kislány ül fegyelmezett komolysággal az oltár mellett; ahogyan a nagyobb lánytestvérek ringatják kisöccsüket, kézről kézre adva őt, gyengédséggel; vagy ahogyan a legkisebbek totyognak le az emeletről édesanyjuk kezét fogva. S nem feledhetjük a gyerekek őszinte, rácsodálkozással teljes tekintetét sem, kérdéseiket, amelyek még napokkal később is mosolyt csalnak arcunkra.

A készülődő viharban és aztán a heves záporban hazafelé így azon tűnődünk, vajon a villám kifli alakú-e…

Szöveg: Várkonyi Borbála/Győri Egyházmegye

Fotó: Pongrácz Attila

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria