Egy nap Jézussal – Már lehet regisztrálni a „Forráspont” ifjúsági eucharisztikus napra

Hazai – 2018. július 27., péntek | 19:50

A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) Általános Titkársága „Forráspont – Egy nap Jézussal” címmel ifjúsági eucharisztikus napra hívja a 15 és 30 év közötti fiatalokat szeptember 15-ére, szombatra a budapesti MOM Sportközpontba.

Mi a Forráspont? Találkozási lehetőség Jézussal, aki velünk maradt az Oltáriszentségben. A programra a 15 és 30 év közötti fiatalokat hívják és várják. A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött, ami online megtehető a NEK honlapján keresztül.

Az esemény házigazdái Fábry Kornél, a NEK főtitkára és Jákfalvy Kata, a Bonum Televízió műsorvezetője lesznek.

A program délután 2 órakor regisztrációval kezdődik, 3 órától zenés dicsőítésbe kapcsolódhatnak be a résztvevők. Fél 4 és 5 óra között pódiumbeszélgetés és tanúságtételek színesítik a programot, majd tanítás következik Hodász András atyától.

A rendezvény csúcspontja az Eucharisztia ünneplése, a szentmise lesz, amely 6 órakor kezdődik Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek celebrálásával. Este 8 órától szentségimádáson vehetnek részt a fiatalok. A program 9 órakor zárul.

A nap meghívott vendégei, tanúságtevői:
Gersei Csenge (Pure; bellagirlmagazin.hu)
Vecsei H. Miklós (színész)
Hodász András (777blog.hu)

Forrás: www.iec2020.hu

Fotó: Thaler Tamás; www.iec2020.hu

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria