Egyedülálló Mária-kálváriát adtak át Bükkszéken – KÉPRIPORT

Hazai – 2020. július 27., hétfő | 18:01

Szűz Mária-keresztutat adtak át július 26-án, vasárnap a Heves megyei Bükkszéken. A tizenöt stációból álló Mária-kálvária Magyarországon és Európában is egyedülálló.

A stációk megáldásának alkalmából ünnepi szentmisét mutatott be Csizmadia István főesperes a bükkszéki Szentlélek-templomban.

A szentmise után a hívek körmenetben vonultak a Szent Anna-szoborhoz.

Az esemény a stációk megáldásával zárult.

Az eredeti tervek szerint az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus alkalmából, két éven keresztül készítette a stációkat megjelenítő alkotásokat a bükkszentkereszti alkotó, Takács László. A művész kifejezte: bízik benne, hogy minél több zarándok látogat majd el Szent Anna ünnepén a településre.

Reményeink szerint ezzel a Közép-Európán átívelő Mária-út-hálózat része lehet Bükkszék – mondta Sági Ferenc, a gyógyfürdőjéről is híres település polgármestere.

Szöveg: Márton Miranda

Forrás: Egri Főegyházmegye

Fotó: Lénárt Márton

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria