Egyházmegyei papi rekollekciót tartottak Máriapócson

Hazai – 2021. november 10., szerda | 12:39

November 4-én, a pócsi Istenszülő-ikon első könnyezésének 325. jubileumán tartotta éves rekollekcióját a Nyíregyházi Egyházmegye papsága Máriapócson. Találkozójuk témája a püspöki szinódusi folyamat október 18-án megnyitott egyházmegyei szakasza volt. A görögkatolikus lelkipásztorok a szinódusi út pasztorális-evangelizációs jelentőségéről és lehetőségeiről kaptak útmutatást.

A rekollekció vecsernyével kezdődött. A Papp Tibor főhelynök által vezetett alkonyati istentisztelet végén Szocska A. Ábel megyéspüspök köszöntötte a papságot azon a napon, melyen – miként a főpásztor fogalmazott – „325 évvel ezelőtt először tapasztalhattuk meg az Istenszülőnek, mennyei édesanyánknak könnyező szeretetét”.

A könnyezés emlékezetének estéjén, a hálaadás után két előadás következett. Horváth Tamás bírósági helynök, a papnevelő intézet spirituálisa, valamint Polgári László kálmánházi parókus az egyházmegyei szinódusi munkát segítő bizottság tagjaiként a 16. rendes püspöki szinódust előkészítő egyházmegyei út pasztorális-evangelizációs jelentőségét és gyakorlati megvalósulási lehetőségeit tárták fel paptestvéreik számára.

A most elkezdődött szakasz nem más, mint egy egyházmegyei konzultáció, párbeszéd Isten népével, mely Ferenc pápa számára kiemelkedően fontos. S ennek a konzultációnak a témája nem kisebb kérdésre keresi a választ, mint hogy milyen legyen a harmadik évezred egyháza – fogalmazott előadásában a papnevelő intézet spirituálisa.

A szinódusi út imája, mely az 5-6. századból ered, azért hívja segítségül a Szentlelket, hogy Isten egyházáról együtt tudjon gondolkodni Isten népe, az egyszerű hívő ember, a pap és a főpásztor.

A szinódus legfontosabb célja az evangélium, a Krisztustól kapott örömhír hirdetése, s hogy együtt haladjon, együtt járjon és gondolkodjon az Egyház. Zarándokutat járunk, amelyben a szolgálati papság misszionárius feladatot lát el. A Szentatya megtérésre hív, és arra, hogy a hívekkel való kapcsolat minél közelibb legyen. Ebben az újfajta szeretetközösségben a híveknek is részt kell venniük az Egyház életében, melyben kölcsönösen meghallgatjuk egymást.

A szinodális úton fel kell ismernünk, hogy „a Mennyei Király, a Vigasztaló fontos az életünkben, nem csak mint ima, egy »szokásos kezdet«, hanem mint aki valóban az életünk ajándékozója” – hangsúlyozta Horváth Tamás.

Polgári László kálmánházi parókus a szinodális út konzultációs megvalósíthatóságáról beszélt. Gyakorlati útmutatókat és javaslatokat vázolt paptestvérei számára, hiszen tíz feltárandó tétel szerteágazó témaköreiről kell megkérdezni rövid időn belül kinek-kinek a maga közösségét.

Kérdések megbeszélésére is lehetőség adódott az alkalom végén, majd vacsora közben folytatódhatott az egyházmegye papságának közösségépítő alkalma.

*

Ferenc pápával együtt hívja és buzdítja a Nyíregyházi Egyházmegye főpásztora és papsága a híveket, hogy vegyenek részt és legyenek aktívak minél többen a konzultációban, hiszen Krisztus az Egyházon keresztül megszólít bennünket: „Te hogyan képzeled el magad Krisztus egyházában a harmadik évezredben?”

Forrás: Nyíregyházi Egyházmegye

Szöveg és fotó: P. Tóth Nóra

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria