Egymillió csillag a szegényekért – Elindult a Katolikus Karitász adventi akciója

Hazai – 2017. december 5., kedd | 14:20

A győri Széchenyi téren került sor a Katolikus Karitász „Tárjátok ki szíveteket” programsorozatának kiemelt eseményére, az „Egymillió csillag a szegényekért” akció országos megnyitójára december 3-án, advent első vasárnapján.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Az eseményt Veres András győri megyéspüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke, valamint Écsy Gábor, a Katolikus Karitász országos igazgatója nyitotta meg.

Veres András köszöntőjében azok felé irányította a hallgatóság figyelmét, akik talán maguk előtt is szégyellik, hogy szükséget szenvednek. A karitász feladata, hogy elérje ezeket a „szemérmes szegényeket”. Kiemelte: a segítő szolgálat lényege a személyes kapcsolat, és buzdította a jelenlévőket, gyújtsanak egy gyertyát a szegényeként.

Écsy Gábor röviden felidézte az Egymillió csillag a szegényekért akció történetét, amely 1998-ban Franciaországból indult útjára, s ma már 15 ország vesz részt benne évről évre. Hazánk hét évvel ezelőtt csatlakozott a programhoz, hogy felhívja a figyelmet arra, hogy vannak nálunk sokkal szegényebb emberek, akiknek napi megélhetési gondjaik vannak. Az országos igazgató hangsúlyozta: figyeljünk rájuk, segítsünk rajtuk. Az idei országos akcióban a Katolikus Karitász 11 egyházmegyei szervezete vesz részt, így a következő hetekben az ország több mint 130 településén gyúlnak ki a szeretet lángját szimbolizáló mécsesek.

A Széchenyi téren rövid műsorral, közös gyertyagyújtással és adománygyűjtéssel indította útjára a Katolikus Karitász az országos akciót: a Mozgáskorlátozottak Győr-Moson-Sopron Megyei Egyesületének egyik tagja vidám táncos műsorral, a Liszt Ferenc Zeneiskola gyermekkórusa adventi énekekkel lépett fel a színpadon.

Az adományozásra szánt 2500 darab mécsest a Győri Egyházmegyei Karitász megváltozott munkaképességű foglalkoztatottjai készítették. Az ünnepi műsor végén lehetőség nyílt adományozásra, amelyet egy-egy adventi mécsessel és 2018-as Karitász-naptárral köszöntek meg a szervezők.

Forrás: Földvári Gabriella (GyőrPlusz)/ Győri Egyházmegyei Karitász

Fotó:Marcali Gábor/Győri Egyházmegyei Karitász

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria