„Egymillió csillag a szegényekért” Kalocsán

Hazai – 2018. december 4., kedd | 16:36

December 2-án a kalocsai Astriceum Érseki Múzeumban tartották a Katolikus Karitász „Egymillió csillag a szegényekért” elnevezésű országos szolidaritási akciójának kalocsa-kecskeméti főegyházmegyei központi megnyitóját. Bábel Balázs érsek mondott ünnepi beszédet.

Az  „Egymillió csillag a szegényekért” nemzetközi szolidaritási akció 1998-ban Franciaországból indult. Azóta évről évre egyre több helyszínen szervezik meg. Az akció célja világszerte ugyanaz: az összetartozás szellemének, az emberi szolidaritás érzésének erősítése, figyelemfelhívás a társadalom peremére szorultak érdekében.

A program keretében a Karitász önkéntesei és munkatársai tetszőleges összegű adományért gyertyákat adnak a járókelőknek, s minden egyes mécses egy-egy rászorulót jelképez. A felajánlásokból származó összeget a katolikus segélyszervezet minden országban a hátrányos helyzetűek megsegítésére fordítja.

A szolidaritási akció kalocsa-kecskeméti főegyházmegyei megnyitóján december 2-án, vasárnap a kalocsai Astriceum Érseki Múzeumban Bábel Balázs érsek mondott beszédet.

A Nagyasszonyunk Katolikus Intézmény diákjainak ünnepi műsora után Cselik Beatrix egyházmegyei karitászigazgató vezetésével a résztvevők a szív alakját rakták ki mécsesekből a múzeum udvarán.

A program szeretetvendégséggel zárult.

Forrás és fotó: Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria