Együtt a missziós kereszt körül a Szeged-Csanádi Egyházmegyében

Hazai – 2019. április 15., hétfő | 15:55

Március 10-től április 8-ig, négy héten keresztül a Szeged-Csanádi Egyházmegyében járt a 2020-as Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) missziós keresztje.

A gyönyörűen megformált művészi alkotást a szegedi dómban ünnepélyes püspöki szentmise keretében fogadták és ugyanezen a napon Ozsvári Csaba ötvösművész alkotásaiból nyílt kiállítás.

A hittanos csoportok látogatása, a szentségimádás, az imaórák, a görögkatolikus közösség énekes dicsérete mellett városi taizéi imaórát is szerveztek. Szegeden kívül még tizenhárom településen fogadták a missziós keresztet. A második állomás Mórahalom volt, ahol a hívek hajnali imaórára gyűltek össze, hittanos csoportok, környékbeli zarándokok keresték fel a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus szimbólumát. Kisteleken a fiatalok éjfélig maradtak a kereszt körül, Makón pedig egy taizéi imaóra keretében várták a kereszt érkezését. A kereszthez – Bíró István parókus vezetésével – elzarándokolt a makói görögkatolikus közösség is.

Battonyán Gyulay Endre nyugalmazott püspök 12 paptestvérrel koncelebrált a kereszt jelenlétében, mely alkalomra a temesvári egyházmegyéből is számosan érkeztek. Az Úr imáját magyarul, németül és románul imádkozták. Orosházán imaórák, szentségimádás és sok iskolásoknak szóló program keretében fogadták a missziós keresztet. Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepén a Csongrád megyei Szentesen diákmisét és közös keresztutat szerveztek. A Csongrádon töltött két nap alatt folyamatosan érkeztek a hittanosok, majd lelkigyakorlatot, keresztúti ájtatosságot tartottak. Szarvason a betegek kenetének kiszolgáltatását végezték a kereszt jelenlétében, s a Gál Ferenc Főiskola Gyakorló Iskolájának lelkinapját is a missziós kereszt ott tartózkodása alatt rendezték meg. A kunszentmártoni egyházközségben lelkigyakorlat keretében gyűltek össze a hívek, ugyanígy Gyomaendrődön is nagyböjti triduum fogadta a missziós keresztet.

Gyulán a missziós kereszthez szervezett lelki programok keretében csendes adorációra, zenés keresztútra és különböző csoportok imaóráira került sor. Az iskolák hittanosai szép számmal látogattak el a kereszthez, egész nap Kovács Péter plébános fogadta őket a Nádi Boldogasszony-templomban.

A missziós kereszt utolsó állomása a békéscsabai Szent Antal-társszékesegyház volt. Itt szentmisével köszöntötték a kereszt érkezését, melyet Szigeti Antal plébános és Tete Remis verbita szerzetes együtt mutattak be. „Nagy élmény volt számunkra a missziós kereszt ittléte, és elsősorban sok-sok kegyelem forrása” – fogalmazta meg egy jelenlévő.

Az egyházmegyében töltött négy hét alatt a missziós keresztet közel tízezren látogatták meg a különböző állomáshelyeken. Ennek szervezésében óriási szerepet vállaltak a helyi lelkipásztorok és a közösségvezetők, a katekéták. Nagy ajándék volt, hogy a hitben előttünk járó szentek ereklyéi ilyen közel kerülhettek az emberekhez, akik ezáltal a legtöbb helyszínen megérezték a szavakkal néha megfogalmazhatatlan krisztusi jelenlétet.

Forrás és fotó: Szeged-Csanádi Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria