Együttműködést keres a Kaposvári Egyházmegyei Karitász a vállalkozókkal

Hazai – 2017. november 21., kedd | 12:29

A helyi vállalkozókat látta vendégül november 16-án a Kaposvári Egyházmegyei Karitász. Varga László megyéspüspök köszöntötte a jelenlévőket, akikkel megosztotta jövőbeni terveit.

„A szeretet civilizációját szeretném építeni” – fejtette ki a megyéspüspök, majd az értékmegőrzésre hívta fel a figyelmet, melynek két lehetséges útját mutatta be.

Beszélt az ÉrMe Üzleti Hálózatról, melynek célja nem önmagában az üzleti siker, hanem a környezetünkben élő rászorulókkal való szolidaritás anyagi alapjainak megteremtése. Nem közvetlenül a profitra teszik a hangsúlyt, hanem a személyekre, azok támogatására.

Az értékmegőrzés másik lehetséges útjaként említette a főpásztor a KETEG – Keresztény Társadalmi Elvek a Gazdaságban – képzést, melynek célja olyan gazdasági és más területeken (pl. jog, politológia, kommunikáció, orvoslás, pedagógia, mérnöki és humán) működő szakemberek képzése, akik hivatásuknak tartják a közjó és a teljes emberi fejlődés lehetőségének megteremtését, megvalósításának előmozdítását. A képzésben részt vevő hallgatók olyan keresztény társadalmi-gazdasági szemléletet sajátítanak el, amelyet az Egyház társadalmi tanítására alapoznak, s szakterületükbe integrálnak.

A főpásztor megköszönte a vállalkozók áldozatos, felelősségteljes munkáját, majd Feketéné Szabó Márta igazgató bemutatta a Kaposvári Egyházmegyei Karitász különféle szolgálatait.

Az est zárásaként Fekete Csaba állandó diakónus szólt a jelenlévőkhöz.

Forrás és fotó: Kaposvári Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria